Amilyen jó Zidane, olyan rossz Ronaldinho

Vágólapra másolva!
A világbajnokság előtt azon felül, hogy mely nemzet képviselői nyerik meg a mundialt, az egyik nagy kérdés volt, hogy vajon európai, avagy dél-amerikai csapat fogja-e magasba emelni a győztesnek járó trófeát Németországban. A szurkolók többsége szinte biztos volt Brazília címvédésében, de a legnagyobb esélyesek közt tartották számon Argentínát is, arra nagyon kevesen gondoltak, hogy nem lesz tengerentúli csapat az elődöntőben.
Vágólapra másolva!

A franciák közül elsőként a lyoni Florent Malouda beszélt a világbajnok elleni diadalról: "Rendkívüli érzés, hogy bejutottunk a legjobb négy közé, pláne, hogy a címvédőt búcsúztattuk. A legjobbat a védelmünkről tudom elmondani, amely olyan volt, mint egy áthatolhatatlan fal. Zidane tapasztalata és profizmusa nagyon sokat jelentett. Portugália ellen szintén tökéletes védekezésre lesz szükségünk, és mindent bele kell adnunk a siker érdekében."

Thierry Henryt, az Arsenal villámgyors csatárát a torna elején sokan bírálták, a brazilok ellen azonban újra úgy játszott, mint a Premiershipben szokott: "Megérdemeltük a győzelmet, és bejött a taktikánk. Kockázatos lenne azt mondani, hogy mi vagyunk a portugálok elleni elődöntő esélyesei. A lényeg, hogy lépésről lépésre szépen haladjunk előre. Ami a gólomat illeti, jókor voltam jó helyen, csak be kellett lőnöm a kapuba a labdát. De nem is ez a fontos számomra, hanem, hogy egységes csapatként tudtunk futballozni. Brazíliát nem szabad túlságosan tisztelni, mert akkor biztos, hogy elintézi az ellenfelét."

Henry egykori klubtársa, a jelenleg juventusos Patrick Vieira már a nyolc évvel ezelőtti siker megismétlésére gondol: "A játékosaink a pálya minden pontján ott voltak, ez volt a siker titka. Végre meghozta az eredményt a kemény munka, amit a vb előtt végeztünk. Meccsről meccsre jobbak vagyunk, csakúgy, mint 1998-ban."

Fabien Barthez, aki az Olimpique Marseille-ben véd, gyorsan elfelejtené a meccset: "Nagyszerű este volt, de most már csak az elődöntőre szabad koncentrálnunk. A brazilok elleni találkozóval már nem szabad foglalkoznunk, 100 százalékban a portugál találkozóra kell figyelnünk. Annyit azért megjegyeznék, hogy ez két nagy futballnemzet csatája volt, amelyen mindig az apró részletek döntenek. Ezúttal mi jelentettük a különbséget. Nem találok szavakat Zidane teljesítményére, ezúttal a csapat igazi karmestere volt."

Forrás: [origo]

A brazil álomból rémálom lett

William Gallas (Chelsea) csak annyit mondott: "Ez volt az utóbbi két év legjobb francia futballprodukciója."

Zinédine Zidane-t a meccs legjobbjának választották, nem érdemtelenül: "Fegyelmezett játékkal próbáltuk elérni célunkat, fizikálisan pedig a mérkőzés legvégéig jók voltunk, és egy újabb megérdemelt győzelmet arattunk. Most már nem lehet más célunk, mint a trófea elhódítása. Nem is akarom abbahagyni, hiszen olyan csodálatos dolog a labdarúgás."