Több gyerek is meghalt a népszerű turistaparadicsomban, mert teknőshúst ettek

Vágólapra másolva!
Nyolc gyerek és egy nő meghalt, miután tengeri teknősök húsát fogyasztották Zanzibár szigetén.
Vágólapra másolva!

A hatóságok közlése szerint 78 ember került kórházba az étel elfogyasztása után. A helyi körzeti egészségügyi tiszt elmondta, hogy a laboratóriumi vizsgálatok szerint az összes érintett kedden teknős húst evett - írja a The Guardian.

Hozzátette, hogy a pénteken meghalt felnőtt az édesanyja volt az egyik gyermeknek, aki a hét elején szintén meghalt.

A fertőzött tengeri teknőshús fogyasztása chelonitoxizmust okozhat, vagyis az ételmérgezés egy ritka típusát, amely halálos is lehet.

A fertőzésnek nincs ismert ellenszere.

A szigeten arra szólították fel az embereket, hogy kerüljék a teknőshús fogyasztását - írja a Sky News.