Érdekes európai úti célok: ezeket a kevésbé ismert helyeket érdemes meglátogatnunk idén

Olaszország, Dolomites,
Dolomitok: az érdekes európai úticélok egyike
Fotó: Shutterstock/Piotr Krzeslak
Vágólapra másolva!
A lelkes és fáradhatatlan utazók listáján minden bizonnyal előkelő helyen szerepel a Tádzs Mahal, a Nagy Korallzátony, vagy a Kínai Nagy Fal, de a Világörökség Világnapja alkalmából az UNESCO elárulta, hogy szerintük merre utazzunk Európában, hiszen akadnak még olyan, kevésbé ismert úti célok kontinensünkön, mint az olasz Dolomitok, vagy Bécs különleges kávéházai, amelyek kétségkívül jóval könnyebben megközelíthető kirándulóhelyek, mint a korábban említett UNESCO helyszínek. Mutatjuk az érdekes európai úti célok részleteit.
Vágólapra másolva!

Ahogyan közismert, az UNESCO világörökség hosszú ideje nyújt védelmet a kiemelkedő kulturális és természeti örökséggel bíró helyszíneknek, elismerve azok egyetemes értékeit.

Kevésbé ismert Európa: csodálatos, de alig ismert UNESCO helyek 

Az észak-olasz Alpok szívében elhelyezkedő Dolomitok egy kivételesen lenyűgöző hegységrendszer, amely 18 csúcsot foglal magában. Ezek jó része bőven 3000 méter magas, így a hegyvonulat Európa és a tágabb világ egyik legfestőibb hegyi kilátását ígéri az európai turisták és a nemzetközi turisták számára is. 

A Dolomitok nem véletlenül szerepel, mint nyaralási célpont a legszebb kirándulóhelyek Európában listáján, hiszen pazar látványvilága mellett számos egyedi növény- és állatfaj otthona is a lenyűgöző sziklafalaktól a gleccser felszínformákig. 

A világ legszebb tájai között az élbollyal együtt említhető UNESCO kulturális örökség, a nem mindennapi helyszín egész évben látogatható: míg télen főként a síelés és a havas sportok szerelmesei keresik fel az első osztályú sípályákat, nyáron inkább az aktív pihenést kedvelők utaznak ide elősorban túrázni, golfozni, kerékpározni, vagy sziklát mászni.

Olaszország, Dolomites,
Dolomitok: az érdekes európai úticélok egyike
Fotó: Shutterstock/Piotr Krzeslak / Shutterstock/Piotr Krzeslak

A Dolomitok látnivalók természetesen nem csak az örökmozgóknak jár a kedvében, tehát azok is bátran keressék fel, akik kevésbé szeretnek izzadni a hegyeken. A számtalan erdei fürdőzési élményt található itt, mint például a festői Paneveggio Pale di San Martino Természeti Park, ahol igazán nyugodt környezetben lehet pihenni és lazítani.

Luxemburg, Lavax: különleges európai úticélok, amit látni kell 

Ha megkérnénk 10 járókelőt, hogy nevezzenek meg öt-öt európai országot, szinte biztos, hogy Luxemburg nem szerepelne a listánkon, holott a Németország, Franciaország és Belgium között elhelyezkedő desztináció tökéletes úti cél, hiszen rendkívül változatos élményeket kínál, óvárosa pedig 1994 óta az UNESCO Világörökség része.

Lavaux, borföld, Svájc,

Fotó: Shutterstock/Michal Ludwiczak / Shutterstock/Michal Ludwiczak

 

A 10. századra visszanyúló város az álomszép helyek egyike, bizonyos részei ugyanis tömve vannak kincsekkel, mint például a Corniche, amelyet gyakran „Európa legszebb erkélyeként” emlegetnek, de érdemes egy rövid sétát tennünk a romantikus Grund negyedben is, sőt a varázslatos nagyhercegi palotát sem szabad kihagyni, amely különleges látványt ígér főként a nyári hónapokban, hiszen ilyenkor kinyílik a luxemburgi palota, a karamellszínű homlokzat és az elegáns tornyok ajtaja.

A holland Watt-tenger és Bécs kávéházai az UNESCO listáján a kevésbé ismert célpontok 

Bár Bécs városa 2001 óta szerepel az UNESCO listáján, a bécsi élet miatt önmagában is nagyon népszerű úti cél, azt azonban kevesen tudják, hogy az osztrák főváros számos bejegyzéssel büszkélkedhet a szellemi kulturális örökségének listáján is, beleértve a kávéházi kultúrájukat is. Egy-egy régi bécsi kávéház, a hangulatos fülkék, elegáns hajlított tonett-székek, csiszolt márvány asztalok a történelem során sok legendás találkozásnak adtak már helyet Beethoventől Freudig, hiszen a város 130 kávéházának nyugodt légköre elősegíti a közösségi érzést. 

Idén Bécs arra biztatja látogatóit, hogy menjenek ki a történelmi és méltán népszerű városközpontból, és fedezzék fel a „Grätzel” néven ismert városrészeket is!

Aki aktívabb kikapcsolódást keresne idén, annak csak annyit mondunk; német homokos zátony. Itt az ideje felfedezni "Németország Hamptonjait", a Watt-tenger hullámtörő rendszerét, az Északi-tenger délkeleti részén elhelyezkedő strandok és dűnék országa ugyanis számos árapály-csatornának, homokos zátonynak, tengeri füves rétnek, kagylóágynak, iszapsíkságnak és sós mocsárnak ad otthont. Látogatásunkkor minden bizonnyal szokatlan növény- és állatfajokat is felfedezünk majd, mint a tengeri fóka, a szürkefóka, vagy a barna delfin. 

Az UNESCO Világörökség részének szívében Sylt szigete régóta híres gyógyító klímájáról és tengeri levegőjéről – amely bizonyítottan jelentős enyhülést jelent az allergiás és légúti betegségekben szenvedők számára, sőt 40 kilométernyi finomhomokos stranddal és három homokdűnével is büszkélkedhet. 

A borok kedvelőinek nem kell bemutatni, mégis kevesen tudják hogy 2007-ben az UNESCO a világörökség kitüntetésével ajándékozta meg a Lavaux borvidék szőlőteraszait, amelyek a 11. század óta a bencés és ciszterci kolostorok fennhatósága alatt állnak.

 A mintegy 800 hektáros teraszos szőlőültetvények lélegzetelállító kilátást nyújtanak az Alpokra és a Genfi-tóra, ráadásul tökéletes feltételeket biztosítanak a szőlőtermesztéshez is. 

Svájc azonban annak ellenére, hogy a föld legjobb borait készíti – gondoljunk csak a St-Saphorinra, a Dézaley-re és az Epesses-re –, a palackok mindössze 1%-át exportálják az országból, így ide kell utaznunk megkóstolni őket, ráadásul egy lausanne-i látogatás ritka lehetőséget kínál a svájci finomságok megkóstolására is, de ellátogathatunk a Lausanne-i Olimpiai Múzeumba is: az idei olimpiai játékok közeledtével a múzeumba tett kirándulás tökéletes hely az ikonikus játékok történetének megismerésére is. 

Bár a szlovén barlangrendszer ékei, a škocjan-barlangok 1986-tól szerepelnek az UNESCO listáján, kevésbé keresett úticélnak számítanak, mint híresebb társai, pedig Európa legnagyobb földalatti kanyonjának lenyűgöző mélysége több mint 200 méter, és több mint hat kilométernyi földalatti járatból áll. 

Szlovénia Kras régiójában található csodaország nem kevesebb, mint 26 földalatti vízesést, 15 méteres cseppköveket ígér, nem érdemes kihagyni!

Szlovénia, Skocjan, barlang,
A gyönyörű szlovén barlangrendszer 
Fotó: Shutterstock/Kurka Geza Corey / Shutterstock/Kurka Geza Corey