Felkerestük a gólyák városát, a borkedvelők egyik paradicsomát

Ruszt
Vágólapra másolva!
Létezik egy település a Fertő-tó partján, ahol a kapualjakban lépten-nyomon borozásra invitáló táblák hívogatják az arra járókat. Az itt működő borozók és kerthelyiségeik pontosan olyanok, mint amilyennek elképzeljük magunknak: a szőlővel befuttatott udvarokon jókedvűen borozgatnak a vendégek, és idegenek ülnek le egy asztalhoz, hogy pertut igyanak egymással. A világörökség részét képező évszázados házikók tetején pedig békés gólyapárok fészkelnek, ügyet sem vetve az alattuk hangoskodó vendégseregre. Aki ellátogat a borkedvelő turisták egyik paradicsomának számító Rusztra, az tapasztalni fogja, hogy ez a kissé idillikusnak tűnő leírás nem is áll olyan messze a valóságtól.
Vágólapra másolva!

A Fertő-tó környékének legszebb települése ez a kisváros, a szőlő és a bor hazája, s az egész miliőt az itt élő gólyák hangos kelepelése teszi még hangulatosabbá.

A legkisebb szabad királyi város

Ha Ausztriába látogatunk, akkor általában Bécs vagy valamelyik síparadicsom az úti cél, pedig Budapesttől nem messze, a Fertő-tó partján egy igazi kis ékszerdobozra bukkanhatunk, ahol a patinás, évszázadokkal ezelőtti időkbe visszarepítő épületek megtekintése mellett jókat lehet enni-inni, ráadásul számos magyar történelmi vonatkozással is találkozhatunk.

Ruszt az osztrák borkultúra egyik fellegvára Forrás: Kovács István

Az osztrák borkultúra egyik fellegvára Ruszt, messzi földön híres a jóféle bora, emellett a településről az a közismert mondás járja, hogy minden házának kéményén gólyapár fészkel. Úgy gondoltuk hát, hogy egy egynapos kirándulás erejéig mindenképpen érdemes ellátogatni ide:

kellemes gasztronómiai élménytúrával egybekötött kultúrsétára indultunk Rusztra.

Megkóstoltuk a helyi halételeket és a nemes borokat, amire az impozáns történelmi városmagban egyébként több mint 40 vendéglátóhelyen nyílik lehetőség.

Számtalan borozó hívogat minket a történelmi városmagban Forrás: Kovács István

A tó nyugati partjának ékköve, Ruszt városa annak idején a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa címmel dicsekedhetett, amit máig büszkén emlegetnek a helybéliek. Különleges hangulatú, békés városkát ismerhet meg az idelátogató.

Mindenütt kifogástalan rendben tartott régi épületek és patikatisztaság fogadott minket.

A városka több tucatnyi hangulatos vendéglőjének egyike Forrás: Kovács István

A házak udvarán hangulatos vendéglők csábítják a vendégeket. Több épületbe is be lehet menni, és csak úgy egyszerűen körülnézni az udvarban. Különös varázsuk van a nagyobb utcákat összekötő kis közöknek, régi házaikkal, belső tereikkel.

Felbecsülhetetlen értékű világörökség

A Fertő-tó kapujának is nevezett Ruszt csodálatos óvárosa nemcsak szép és érdekes, de felbecsülhetetlen értéket is képvisel. Ugyanis az aprócska, 9 hektáron fekvő történelmi városmagban

szinte minden ház műemlékvédelem alatt áll.

A polgárházak, amelyek a 16. és a 19. század között épültek, reneszánsz és barokk stílusban vagy historizáló homlokzattal, szép ablakkeretekkel és kapuzatokkal, erkélyekkel, címeres és stukkódíszítéssel, igazi ékszerdobozzá varázsolják a belvárost.

A Rathaus platz, háttérben a Halásztemplommal Forrás: Kovács István

Az épületek nagyrészt az egykori városfalak maradványaira támaszkodnak.

Az óváros 2001 óta – a Fertő-táj részeként - az UNESCO világörökség része.

A történelmi városközpont mindössze néhány utcából áll, mégis rengeteg látnivalót kínál.

Sétánkat a város gyönyörű - a kora középkorra jellemző városépítési elveket tükröző - háromszög alakú főterén, a Rathaus platzon (Városház tér) kezdtük. A teret övező, példás rendben tartott polgárházak belülről freskókkal és stukkókkal díszítettek, a kapukon sok helyen a mai napig látható a tulajdonosok családi címere.

A Városháza előtti téren álló díszkút tetején a kétfejű sas látható a magyar koronával Forrás: Kovács István

Hosszan időztünk a főtéren a szebbnél szebb házak között. Megnéztük a Fő tér feletti dombon magasodó és a városka legrégebbi műemlékének számító Halásztemplom gyönyörű freskóit és üvegablakait. A templom három részből áll: a Pongrác-kápolnából, a Mária-kápolnából és a kettőt összekötő főhajóból. Majd elhaladtunk a Városháza mellett: előtte a téren álló díszkút tetején a kétfejű sas látható a magyar koronával.

A műemlékvédelem mintavárosa

A legérdekesebb látnivalók ugyan a központi téren koncentrálódnak, de érdemes végigsétálni a hangulatos Hauptstrassén és a Conradplatzon is, ahol szintén számos klasszikus kis heurigert és buschenschanket, azaz borozót találunk.

A Hauptstrasse számtalan látnivalót kínál Forrás: Kovács István

A Hauptstrassén végig felújított, szépen rendben tartott épületek sorakoznak, szinte mindegyik figyelmet érdemel. A javarészt kétszintes, díszes homlokzatú polgárházak teljesen egységes utcaképet alkotnak. A tó felé haladva az utca utolsó háza a Seehof, amely egy ideig városházaként működött, majd kaszárnyának használták, ezután iskola lett. Ebben az épületben működik napjainkban a házasságkötő terem, valamint az Osztrák Borakadémia helyi tagozata, amely szemináriumokat, konferenciákat és továbbképzéseket rendez itt.

A helybéliek szívesen említik, hogy amilyen kicsi Ruszt, olyan gyönyörű és annyira híres is.

Ez Ausztria legkisebb városa ugyan, de számos „leg"-et mondhat a magáénak.

Szebbnél szebb házak sorakoznak a város főutcáján Forrás: Kovács István

Ezt a sármos kis települést többször választották például Burgenland legszebb városának. A mindössze 1900 lakosú városka – amelynek történelmi óvárosát nem sokkal több mint háromszázan lakják - 1975-ben Krems és Salzburg mellett megkapta a „műemlékvédelem mintavárosa" címet is.

Messze földön híres borkultúra

A helyi fejlett borkultúra kulcsa a Fertő-tó, amely nemcsak sport- és szabadidő lehetőségeket nyújt (szörf, tóstrand, kerékpártúra, korcsolyázás a befagyott tavon), hanem a környék szőlőtermelését is nagymértékben befolyásolja.

Valódi különlegesség a nemes-édes ruszti aszú (Ausbruch), amelynek elkészítését a Fertő-tóról felszálló pára teszi lehetővé,

mivel elősegíti a nemes penész kialakulását a borkülönlegesség érlelésekor.

A Seehof díszes épülete a Hauptstrassén Forrás: Kovács István

A város lakóinak egyébként évszázadok óta a szőlő- és bortermelés a fő foglalatossága. A helyi borozókban sokszor neves borászok kínálják saját termelésű boraikat, ráadásul igen kedvező áron.
Annak idején Mária királyné 1524-ben engedélyezte, hogy

a ruszti borászok „R" betűt üssenek hordóikra afféle márkajelzésként, és ez a jel a mai napig megmaradt.

Sőt, gyakorlatilag az egész világon ismerik: a legnagyobb ínyencek asztalára is kerül belőle, még a Titanic luxusgőzös itallapján is szerepelt.

Rengeteg értéket rejt Ruszt hatalmas, háromszög alakú főtere Forrás: Kovács István

A városka régi magyar neve egyébként a szilfa elnevezésből keletkezett Szil, ennek fordítása a német rust (= szil), amely ismét, immár a németből visszakerült a magyarba.

A név is utal a borászatra, hiszen ezt a nemes nedűt a kiváló minőségű szilfahordókban tárolják.

A település első említése Károly Róbert adományleveléből való, 1317-ből. Hunyadi Mátyástól vásártartási jogot kapott a település, majd 1669-ben a város az Esterházyaktól, 1680-ban pedig I. Lipóttól végleg megváltotta (felszabadította) magát, kellő mennyiségű aranypénzen. Azaz szabad királyi város lett.

A városka címerállata a gólya

Ruszt azonban - ahogy a mondás is tartja - nem csak a bor, hanem a gólyák városa is.

Ebben a kisvárosban a bor mellett minden a gólyákról szól Forrás: Kovács István

Ha nem is minden ház kéményén, de az óváros majdnem minden épületének tetején fészkelnek gólyák, és megkülönböztetett szeretettel gondozzák őket a helyiek. A városka címerállata is a gólya. A gazdag madárvilág egyébként is jellemzője ennek a vidéknek és a dús nádassal szegélyezett Fertő-tónak.

A mintegy 20 ezer éves Fertő Európa legnagyobb szikes tava,

amelynek hőmérséklete nyaranta gyakran eléri a 30°C-ot. Fürdőzésre és pihenésre kétségkívül kitűnő hely, de ha már itt nyaral valaki, annak érdemes egy kicsit körülnéznie az osztrák oldalon, hiszen rengeteg gyönyörű helyre bukkanhat.

Kiváló programlehetőség, ha hajóval érkezünk Rusztra a Fertő-tavon keresztül Forrás: Kovács István

Ruszt mellett ilyen például a közeli Mörbisch (Meggyes), ahol a szintén szép városközpont mellett egy hatalmas strand is található.

Mi Budapestről indultunk neki Ruszt felderítésének, de például

a Fertő-tó partján nyaralók számára is kitűnő programlehetőséget kínálhat ennek a festői kisvárosnak a felkeresése.

Főként, ha hajóval érkeznek: menetrendszerű járattal, a magyar oldalról Fertőrákosról lehet áthajózni ide, ami igazán kellemes kikapcsolódást ígér.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!