Számos bizarr vizuális tünet előre jelezheti az Alzheimer-kórt

Alzheimer-kóros idegsejtek (illusztráció)
Nem ismerték az Alzheimer-kór betegségét
Vágólapra másolva!
A ritka állapot, a hátsó kortikális atrófia (PCA) furcsa, aggasztó problémákat okoz a látással és a tértudattal; beleértve a távolságok megítélésének, a mozgások látásának és a tárgyak felismerésének nehézségeit. Egy új tanulmány most minden eddiginél részletesebben világított rá az Alzheimer-kórral való szoros kapcsolatára.
Vágólapra másolva!

Sokszor nem ismerik fel a PCA-t

A PCA-t és az Alzheimer-kórt már régóta összefüggésbe hozták egymással, mivel az agyban sok közös kóros elváltozásuk van. Előbbi ritkasága azonban megnehezítette a kutatók számára, hogy teljes mértékben értékeljék ezt a kapcsolatot. Ennek orvoslására egy nemzetközi kutatócsoport összesen 1092, kortikális atrófiában szenvedő személy adatait elemezte.

Megállapították, hogy a PCA nagyon erős előrejelzője az Alzheimer-kórnak:

az esetek 94 százalékában figyelték meg az árulkodó Alzheimer-kóros agyi elváltozásokat, amelyek nagy valószínűséggel hozzájárultak a kortikális atrófiához.

Jelentős egyéni különbségek vannak a vizuális mentális képalkotás képességeiben Forrás: Pinterest

– mondta Marianne Chapleau neuropszichológus, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) munkatársa a ScienceAlert online tudományos portának. – A legtöbb beteg csak akkor keresi fel a szemészetet, amikor látási tüneteket észlel, de sokszor nem ismerik fel a PCA-t.

Hozzátette: jobb eszközökre van szükség a klinikai környezetben, hogy ezeket a betegeket korán felismerjék és kezelni tudják.

A szakemberek szerint az új kutatás egyik pozitív hatása az lehet, hogy a PCA-tüneteket mutató embereket a lehető legkorábban kivizsgálják.

A betegség átlagos megjelenési kora 59 év, tehát néhány évvel fiatalabb, mint az Alzheimer-kór esetében, ráadásul a tünetek megjelenése és az első diagnosztikai vizsgálat között átlagosan 3,8 év telik el.

A két betegség összefüggésbe hozható

A Lancet Neurology folyóiratban publikált tanulmány számos hasonlóságot tárt fel a PCA és az Alzheimer-kór között az agyban található amiloid és tau-szintje tekintetében, mivel

ezeknek a fehérjéknek a felhalmozódása régóta összefüggésbe hozható a demencia kialakulásával.

Találtak azonban különbségeket is, amelyek a tudósok számára támpontokat adhatnak a legjobb kezelési módok kiválasztásához.

Alzheimer-kóros idegsejtek (illusztráció) Forrás: Science Photo Library via AFP/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

– magyarázta Renaud La Joie, az UCSF neuropszichológusa. – Ez alkalmasabbá teheti őket az anti-tau terápiákra.

Az új tanulmány mögött álló szakemberek most abban bíznak, hogy munkájuk révén jobban megérthetik, hogyan jelentkezhet az Alzheimer-kór és hogyan kezd el mindkét betegség eluralkodni az agyon.

Mivel ez a kutatás tizenhat, különböző országban élő emberekre terjedt ki, ez a PCA eddigi legátfogóbb áttekintése.

És mivel szorosan kapcsolódik az Alzheimer-kórhoz, más perspektívát adhat a demenciáról ahhoz képest, amit a tudósok eddig gondoltak erről.