Horror egy laborban: így derült ki az örök fiatalság titka

vér, blood
A vérlemezkékben rejtőzik az a faktor, amely megfiatalítja a testünket és az agyunkat
Vágólapra másolva!
A vérlemezkékben rejtőzik az a faktor, amely megfiatalítja a testünket és az agyunkat. Ez felelős azért a régóta ismert hatásért, hogy a fiatal vér felpörgeti az idősödő szervezetet.
Vágólapra másolva!

A vérlemezkék közvetítik a fiatal vér, a testmozgás és a klotho nevű ifjúsághormon szellemi teljesítményt növelő hatását – igazolták amerikai és ausztrál kutatók. A három történetet, amelyeknek a szálai mind a vérlemezkékben található PF4 faktornál futnak össze, három különböző folyóiratban – a Nature-ben, a Nature Agingben és a Nature Communications-ben – egyszerre jelentették meg a University of California, San Francisco (UCSF) és az ausztrál University of Queensland kutatói.

A PF4-et, amint azt a neve (platelet factor 4, vagyis 4-es vérlemezke-faktor) is sugallja, a vérlemezkék állítják elő. A vérlemezkék egyik feladata az, hogy értesítik az immunrendszert, ha sérülést találnak, és segítenek a begyógyításában. Kiderült azonban, hogy a PF4 történetesen a szellemi teljesítményt is javítja.

A PF4 hatására az idős egerek agya középkorúvá fiatalodik vissza, a fiatal egerek pedig okosabbá válnak.

„A fiatal vér, a klotho és a testmozgás valamiképp mind azt üzeni az agynak, hogy pörgesse fel magát – magyarázza Saul Villeda, az öregedés kutatásával foglalkozó UCSF Bakar Aging Research Institute társigazgatója és a Nature-cikk rangidős szerzője. – A PF4 megismerése révén kezdjük megérteni ennek a fiatalító üzenetnek a nyelvezetét."

A PF4 hatására az idős egerek agya középkorúvá fiatalodik vissza, a fiatal egerek pedig okosabbá válnak Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Friso Gentsch

Villeda vezette a fiatal vér hatásával kapcsolatos kutatást, melynek eredményei a Nature-ben láttak napvilágot. A klotho ifjúsághormonnal kapcsolatos kutatást, amely a Nature Aging-ben jelent meg, Dena Dubal, a UCSF tanára, az öregedés és a neurodegeneratív betegségek szakértője irányította. A testmozgás hatásával kapcsolatos kutatást pedig, amely a Nature Communications-ben jelent meg, Tara Walker, a University of Queensland idegtudományi szakértője vezette. A három kutatócsoport előzetesen egyeztette, hogy eredményeiket egy időben fogják közölni, így különböző irányokból egyszerre világítják meg a PF4 jelentőségét.

„Amikor felismertük, hogy szerencsés véletlenek folytán mindannyian ugyanarra a dologra bukkantunk, leesett az állunk – meséli Dubal. – Az, hogy három teljesen különböző beavatkozás hatásainak felgöngyölítése közben mindhárman a vérlemezke-faktoroknál lyukadtunk ki, nagyon erős érv amellett, hogy fontos és jól reprodukálható biológiai jelenségre akadtunk. Itt az idő, hogy felderítsük a vérlemezke-faktoroknak az agy egészségében és a szellemi teljesítmény fokozásában játszott szerepét."

Horrorisztikus kísérlet világított rá az igazságra

Villeda a parabiózisnak nevezett kísérleti rendszerek szakértője. Ezekben a kísérletekben két állat keringését összekötik, és régen megfigyelték, hogy ha egy fiatal, ereje teljében levő állatot a keringésén keresztül egy idősödő állattal kapcsolnak össze, az öregedő partner megfiatalodik: izmai ellenállóbbá válnak, agya pedig tanulékonyabb lesz.

2014-ben Villeda és kutatócsoportja megállapították, hogy a vérplazma – tehát a vörösvérsejtektől mentes vér – átadása utánozza a parabiózis hatásait:

fiatal állatok plazmáját idősekbe fecskendezve az utóbbiakban helyreálltak az időskori elváltozások.

A fiatal és idős állatok plazmájának összevetéséből kiderült, hogy a fiatal plazma PF4-ben jóval gazdagabb.

A vérlemezkékben rejtőzik az a faktor, amely megfiatalítja a testünket és az agyunkat Forrás: Image Source via AFP/Andrew Brookes AB Still LTD/Andrew Brookes

Továbbmenve azt is bizonyították, hogy a PF4 önmagában is kiváltja a fiatal plazma hatásait. Ha csak PF4-et fecskendeztek az öreg állatokba, az is ugyanúgy megfiatalította őket, mint a fiatal donorok plazmája: az agyban és a test többi részében egyaránt lecsitította az idősödő immunrendszert. A PF4-gyel kezelt öreg állatok memória- és más tanulási tesztekben nyújtott teljesítménye javult a kezelés nyomán.

– hangsúlyozza Villeda. – Ha fogunk 22 hónapos egereket, ami emberi életkorban nagyjából a 70-pluszosoknak felel meg, és PF4-gyel kezeljük őket, visszarepítjük őket a 30-as éveik végére, 40-es éveik elejére."

Egy évtizeddel ezelőtt Dubal az UCSF Weill Idegtudományi Intézetének munkatársaként bizonyította, hogy a klotho ifjúsághormon fiatal és idős állatokban egyaránt javítja a szellemi funkciókat, és ellenállóbbá teszi az agyat az időskori állapotromlással szemben. Tudta ugyanakkor, hogy a klotho hatását valaminek közvetítenie kell, hiszen az állatokba fecskendezett klotho-molekulák sosem jutottak el az agyba. Dubal és csapata azt találták, hogy a hiányzó láncszem a PF4, amelyet a klotho beadása nyomán a vérlemezkék bocsátanak a keringésbe.

A cikk folytatódik, lapozzon a következő oldalra!