A gyakori szemfertőzések cukorbetegséget is jelezhetnek

szem
A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek.
Vágólapra másolva!
Olykor-olykor mindenkinél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mindkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Magas glükózszint és fokozott fertőzéshajlam

A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek.

A gyakori szemfertőzések jelezhetik a cukorbetegséget

Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érintheti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet- mondja dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek. Forrás: https://www.cukorbetegkozpont.hu/hireink/a-gyakori-szemfertozesek-cukorbetegseget-is-jelezhetnek

Rendezze a vércukorszintjét

Amennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet érintő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd, ha szükséges cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét. Az eredmények ismeretében dönthető el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba:

• Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás)
• Gyógyszeres kezelés
• Inzulinterápia

Az életmódterápia minden esetben kötelező elem, gyógyszerre vagy/és inzulinra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükóz értékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is.

(Forrás: Cukorbetegközpont: www.cukorbetegkozpont.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!