„Te azonban mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert, aki magában hord engem.”
(Jézus szavai Júdáshoz, az árulásról)
A Biblia csupán néhány részletet árul el Júdás személyéről, ám az Újszövetség mind a négy kanonikus evangéliuma Jézus tizenkettő legközelebbi tanítványának nevezi. Érdekes módon ő az egyetlen apostol, akinek származási helyét a Biblia elárulja. Egyes kutatók szerint beszédes a vezetékneve: az Iskarióti egy, Jeruzsálemtől délre fekvő városra, Queriotra (vagy Keriothra) utalhat.
Más források szerint Júdás az egyetlen Júda törzsbeli apostol, az iskarióti Simon fia, aki a tizenkettő közös pénzét kezelte. Egyes megközelítések szerint viszont az Iskarióti vezetéknév egy jelző, amely a latin sicarius, tehát a késelő torzított változata.
Az egyik legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti Júdást Jézus többi tanítványától, hogy a férfi nem Galileából származik
– mondta Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora, a Biblical Archaeology Review folyóirat szerkesztője. – Úgy tudjuk, hogy Jézus Izrael északi részéből vagy Római Palesztinából származik, de Júdás vezetékneve lehet a bizonyíték arra, hogy ő maga az ország déli részéből származik, tehát mindig egy kicsit kívülállónak számított.
A kutatók azonban nem biztosak abban, hogy Júdás tényleg délről származott, ahogy abban sem, hogy azok az elméletek lennének a helytállóak, amelyek az Iskarióta nevet a zsidó lázadók (orvgyilkosok és útonállók) egy csoportjával, a Sicariussal azonosítják, akik ellenezték a római megszállást, és nemzeti érzéseikre hivatkozva hajtottak végre, ma úgy mondanánk, terrorcselekményeket a rómaiak ellen. Ám a Bibliában nem találhatunk semmit, ami összekötné Júdást ezekkel a lázadókkal.
A kérdés azonban örök: mi okból árulhatta el Jézust?
János evangéliuma szerint Jézus az utolsó vacsora során arról beszélt a tanítványainak, hogy az egyikük el fogja árulni őt.
Ő az, akinek ezt a kenyeret adom, miután belemártom azt az ételbe
– mondta Jézus, amikor megkérdezték tőle, hogy ki lesz az áruló: ezután egy darabka kenyeret a vacsorájába mártott és odanyújtotta Júdásnak, ezzel azonosítva őt. Az evangélium szerint ekkor „megszállta a sátán a lelkét” (János 13:21-27).
Júdás állítólag ezután ment el az akkori vallási hatóságokhoz, és felajánlotta, hogy pénzért elárulja Jézust, amiért Máté evangéliuma szerint 30 ezüstöt kapott.
A sátán szerepét János és Lukács evangéliuma is említi, és ezzel azt sugallja, hogy a férfi nem pusztán kapzsiságból vagy nagyravágyásból fogadta el az ezüstöt.
Ettől függetlenül világossá teszik azt is, hogy Júdás már a sátán megjelenése előtt is erkölcstelen ember lehetett, aki lopott abból a „közös pénztárcából”, amit Jézus és tanítványai a szolgálatuk során használtak.
Mindig is akadtak olyan elméletek, amelyek szerették volna azzal magyarázni Júdás árulásának a tényét, hogy szerette a pénzt
– mutatott rá Cargill. – Mások inkább politikai indítékot látnak a cselekedetének hátterében, ami érdekes kérdéseket vet fel.
Az elképzelés szerint ugyanis Júdás nagyot csalódhatott Jézusban, amikor ő kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Cargill szerint talán úgy döntött, hogy azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást.
Ám bármi is lehetett Júdás motivációja, a tény egyértelmű: ő vezette a katonákat Getszemáné-kertbe, ahol azzal azonosította Jézust, hogy megcsókolta és „rabbinak” nevezte (Márk 14: 44-46). Máté evangéliuma szerint a férfi azonban azonnal megbánta a cselekedeteit, és visszaadta a korábban kapott 30 darab ezüstöt az egyházi elöljáróknak, majd amikor látta, hogy Jézust halálra ítélik, felakasztotta magát.
„Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatalan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig” – írja Máté evangéliuma (Máté 27: 3-8).
Egy másik kanonikus forrás, az Apostolok könyve szerint (amit ugyanaz a szerző írt, mint Lukács evangéliumát)
Júdás nem ölte meg magát, miután elárulta Jézust.
Ehelyett inkább egy mezőre ment, ahol „a föld hirtelen megremegett és a teste kettészakadt középen, majd a belei kifordultak”. Ez egy spontán folyamat, ami a Bibliában gyakori módja a halálnak, amikor valaki magára vonja Isten haragját.
Az azonban nem kérdéses, hogy végül Júdás árulása vezetett Jézus letartóztatásához, megpróbáltatásaihoz és a halálához a keresztre feszítéssel, amely után feltámadt. Ez a valláskutatók szerint egy olyan eseménysorozatot indított el, amely a keresztény hagyomány szerint elhozta az üdvösséget az emberiségnek.
Időközben Júdás neve számos nyelvben az árulás szinonimájává vált.
Iskarióti Júdás személyét a nyugati művészet és irodalom szintén az archetipikus áruló és hamis barát képében ábrázolja.
Dante Infernója még híresebbé tette az árulót, aki a pokol legbelsőbb körébe tette, miközben az olyan híres festők, mint Giotto vagy Caravaggio ikonikus műveiken örökítették meg az áruló „Júdás-csókot”.
Jézus árulása mellett az a legfontosabb, ismert tény Júdásról, hogy mély kapcsolatban állt az antiszemitizmussal
– írta Joan Acocella történész a The New Yorkerben. – Jézus Krisztus halála után Júdás a zsidók negatív jelképévé vált a keresztények szemében: szemükben a feltételezett kegyetlenséget, a pénz iránti szenvedélyt és más faji bűnöket testesítették meg.
A történelem során Júdást gyakran azonosították az antiszemita sztereotípiákkal, és a holokauszt borzalmait követően újragondolták a Bibliában játszott, kulcsfontosságú szerepét, és megpróbálták úgymond rehabilitálni a személyéről kialakult képet.
Júdás árulásának számos részletét a korai keresztény egyház vezetői találhatták ki, akik akár túlzásba is eshettek, miután az egyház kezdett elmozdulni a judaizmustól
– állította William Klassen, kanadai bibliai professzor az 1997-ben kiadott könyvében, Júdás életrajzában.
A National Geographic Society 2006-ban bejelentette, hogy megtalálták Júdás régóta elveszettnek hitt evangéliumát, amelyet a feltételezések szerint
időszámításunk szerint a 3. században írhatták, majd görögről kopt nyelvre másolták.
Az evangélium a National Geographicnak köszönhetően került a nagyközönség elé.
Bár Júdás nevét viseli a szöveg, mégsem a volt tanítvány írta, hanem egy későbbi, feltehetően gnosztikus követő.
A szöveg első, 2004-es vizsgálata egyrészt megállapította, hogy az evangélium eredeti, nem pedig középkori hamisítvány.
A nedves klíma hatására erősen megrongálódott evangélium az elmúlt évtizedekben felfedezett számos ősi szöveg egyike, amely kapcsolódik a gnosztikusokhoz: ahhoz a keresztény csoporthoz, aminek a tagjait a korai egyházi vezetők eretnekséggel vádoltak „szokatlan spirituális meggyőződésükért”.
Az evangélium azon a gnosztikus tanon alapszik, hogy nem egy Isten van, és ahelyett, hogy Júdást árulónak bélyegezné, inkább Jézus legkedvesebb tanítványaként dicsőíti őt.
A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. A szöveg tartalmán a tudósok mind a mai napig vitatkoznak.
A Júdás evangéliumát övező viták az első értelmezések után azonnal fellángoltak, miután egyes kutatók azt állították, hogy a Nemzeti Földrajzi Társulat talán tévesen értelmezte a kopt szöveget, és megtévesztette a közvéleményt azzal, hogy szerintük a dokumentum egy „nemes Júdást” ábrázolt.
Azzal érveltek, hogy az evangélium legalább egy évszázaddal Jézus és Júdás halála után íródott,
így kevés, történelmileg hiteles információt tartalmazhat, és biztosan nem adja meg a választ Júdás Iskariot eredeti szándékainak megértéséhez.
Az az igazság, hogy a mai napig nem tudhatjuk biztosan, hogy miért tette Júdás azt, amit tett
– jegyezte meg Cargill professzor. – Egy dolog azonban egyértelmű: Júdás árulása nélkül Jézus biztosan nem került volna a rómaiak kezére, hogy aztán keresztre feszítsék, így Júdás nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás.