Agyunk felépülő képessége

Vágólapra másolva!
A gerincesek agyában nem csupán új agysejtek keletkeznek, de ezek hamarosan bekapcsolódnak a memória kialakításába is.
Vágólapra másolva!

Szemben a hosszú ideig tartott hittel, az élet folyamán agyunk nemcsak létrehozza az új agysejteket és idegsejteket, neuronokat, hanem ezeket keletkezésük után rövidesen új emlékek kialakításába be is vonja.

Tracey J. Shors és Elizabeth Gould pszichológiaprofesszorok azt találták, hogy az állatok agyának hippocampus nevű területén újonnan létrehozott neuronok segítik az új emlékek kialakítását. Az eredeti elképzelések ellenére az elmúlt években a kutatók megtudták, hogy a gerinces állatok agya az egész élet folyamán folytatja új idegsejtek létrehozását.

Amit eddig nem tudtunk az, hogy az új sejtek vajon aktívan részt vesznek-e az emlékek kialakításában. A vizsgálatok középpontjában a patkányagy hippocampus nevű részének neurontermelése állt. Az adott terület a nyomemlékek ellenőrzését végzi, tehát azt a funkciót látja el, amellyel az állat megtanulja asszociálni az időben elválasztott ingereket. Amikor a kísérlet során gátló gyógyszerrel lassították új hippocampussejtek létrejöttét, a patkányok elvesztették bizonyos típusú új emlékek kialakításának képességét. Megjegyzendő, hogy az érett idegsejtek működésképessége kiváló maradt.

Amikor a gyógyszeres kezelést leállították, a terület visszanyerte sejtképző tulajdonságát, illetve a nyomemlékek kialakítása is helyreállt. „Úgy tűnik, hogy az új neuronok létrejöttük után 1-2 hét múlva már aktívan részt vállalnak a hippocampus vezérelte emlékezésben” - állítja Shors. A kutatócsoport azt is kiderítette, hogy mindez nyilvánvalóan nem befolyásolja az agy többi részétől függő emlékeket. Igaz, hogy az eddigi vizsgálatok csupán a hippocampusra irányultak, az már most nyilvánvaló, hogy az agy megújulási hajlama kiválóbb, mint ahogy azt korábban feltételezték. „Tudtuk, hogy az élet folyamán az agy új sejteket hoz létre” - mondta Shors. „Ezek az eredmények viszont azt is bizonyítják, hogy ezen új sejtek funkciói közé tartozik az emlékkialakítás is.

A két kutató egyik korábbi vizsgálatában szintén patkányagyban mutatta ki, hogy miközben az új agysejtek többsége keletkezése után néhány héten belül elpusztul, a hippocampushoz kapcsolt tanulás fejlesztésével túlélési esélyük javítható.