Király Viktor elképesztő dolgot mesélt Király Lindáról

Király Viktor
Vágólapra másolva!
Király Viktor és Király Linda egy súlyos betegség miatt költöztek Magyarországra Amerikából, ami örökre megváltoztatta az életüket.
Vágólapra másolva!

Király Viktor és családja sokáig az Egyesült Államokban éltek, ahol megalapozták a jövőjüket, azonban egy szörnyű hír véget vetett mindennek. Király Viktor és Linda szülei korábban elmesélték, hogy egy komoly betegség miatt döntöttek úgy, hogy Amerikából Magyarországra költöznek. A végső döntést édesanyjuk hozta meg, amit Viktor és Linda gyerekként teljesen másképp élt meg. Viktornak és Bennek nem jelentett problémát a hazaköltözés, Lindát viszont nagyon megérintette.

"Nagyon fura volt nekünk az élet, miután Magyarországra költöztünk. Lindánál például már kint elindult valami, hiszen tizenkét-tizenhárom évesen ő már operát tanult. 

New York egyik legjobb tanárához járt és felvették a Julliard School előkészítőjébe, ahol klasszikus éneklést tanult.

Tizennégy éves volt, amikor fellépett a Carnegie Hall színpadán, ahol operát énekelt, de úgy, hogy leszakadt a plafon. 

Teljesen ebben az irányban volt és aztán jött a váltás

 - emlékezett vissza az énekes.

Király Linda, Király Viktor
Fotó: TV2

Rossz jegyeket kaptak az iskolában

Király Linda hiába ért el itthon is sikereket, az eredményei nem tükrözték a teljesítményeit, ami testvére szerint a tanároknak volt köszönhető.

"Ideköltöztünk Magyarországra és amit Linda addig elért a tanulásban és a zenével, az hirtelen megállt. A szüleink persze szerették volna, hogyha felveszik a konzervatóriumba és ez sikerült is. 

Oda járt úgy két évig, de egy ponton túl nem bírta. Egyszerűen a tanárok féltékenyek voltak rá és mindenből kettest kapott. 

Ezt alá tudom támasztani és nem azért, mert a testvérem, vagy mert elfogult vagyok vele kapcsolatban. Egyszerűen nagyon fiatal kora óta tudom, hogy hogyan énekel a nővérem" - vallotta be Viktor, aki ugyan ma már az egyik legnépszerűbb előadó, az iskolában meglepő módon rosszul szerepelt az énekórákon. 

 

Én is ketteseket kaptam a színitanodába, ahová egyetlen okból vett fel Gór Nagy Mária, mert kellett neki musicalszínész és én tudtam énekelni.

 Elnézte nekem, hogy alig beszélek magyarul. Ennek ellenére, minden egyes énekórám úgy végződött, hogy kettest kaptam. Én nem tudom mi van itt, bár az is lehet, hogy már nincs ilyen" - magyarázta Hajdú Péter műsorában.

Válságba került a házassága

A sajtó jó ideig napi szinten foglalkozott Király Viktor és Virág Anita házasságával, amely a nyilvánosság előtt ment tönkre, majd újra felépítették, Hajdú Péter szerint a sírból hozták vissza. Király Viktor erre úgy reagált, hogy nem rajta múlt, majd a műsorvezető arra is rákérdezett, hogy ő szúrta-e el a kapcsolatot.

"Lehet így is felfogni. 

Voltak időszakok, mikor kicsit túlzásba vittem a rocksztáréletet, de nem arra gondolva, hogy harmadik volt, hanem a bulizást.

 Hogy mondjam, szerintem ez volt az én bűnöm" – válaszolta az énekes.