Továbbra is rendszeresek a botrányok G.w.M és Melanie között

Nagy Melanie, G.w.M exe
Vágólapra másolva!
Van egy megállapodásunk, amihez ő nem tartja magát, akad konfliktus bőven - mondta Nagy Melanie.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, G.w.M Kulcsár Edina miatt hagyta ott élettársát, gyerekei anyját, Nagy Melanie-t. Kapcsolatuk azóta jóindulattal hullámzónak mondható, de most épp megint sok a vita.

Nagy Melanie, G.w.M exe Forrás: Nagy Melanie Facebook

"Kedves, okos, intelligens gyermekekkel áldott meg az Isten, jól reagálnak az új helyzetekre. Számomra is meglepő, hogy a helyzethez képest milyen könnyedén veszik az akadályokat, nagyon büszke vagyok rájuk. Jól haladunk ezen az úton, de adódnak nehézségek, a

viszont a gyerekeket ugyanúgy mint eddig, próbálom maximálisan védeni" - mondta a Blikknek.

"Az érzelmi részét mindenképp sikerült lezárnom, vannak olyan küzdelmek, amiknek még nem látom a végét, melyek valószínűleg kísérni fognak, mivel a gyerekek összekötnek minket. Sok mindenről nem gondolkodunk egyformán gyereknevelés tekintetében, de igyekszem továbbra is diplomatikusan kezelni ezt is. Feltételezem, hogy érdeke azt a látszatot kelteni, hogy legalább az életének ez a része rendeződni látszik, de sajnos nem tudom ezt megerősíteni...

- mondta Nagy Melanie.