Újabb nagy esélyes távozott a Sztárban sztár leszek!-ből

Sztárban sztár leszek!
Minden mesternek három versenyzője marad
Vágólapra másolva!
Visszatért a normális kerékvágásba a Sztárban sztár leszek! a harmadik élő show-ra, ugyanis egy újításnak köszönhetően az első két élő show-ban egy-egy ráadásként megtartott énekestől búcsúztak a mentorok. A top 12-es mezőnnyel a megszokott menetben zajlott a harmadik adás, melynek végén nagy meglepetést okozott mindenkinek, hogy kitől kellett búcsúzni a csapatnak.
Vágólapra másolva!

A harmadik élő show-ban sem volt hiány a drámából és feszült pillanatokból, ugyanis a mentorok is elég feszültek, ha nézeteltérésük van, hiszen ők is tudják, milyen nagy a tét. A ma esti adás napi győztese a Billie Eilish-t utánzó Nagy Alexa lett, akinek már nem kellett tovább izgulnia, amikor a néző szavazatokat összesítették.

Így 11 versenyző állt a színpadra, amikor Till Attila felolvasta az összesített nézői szavazatok alapján a biztos továbbjutók nevét. Egyre fokozódott a feszültség, mire két versenyző maradt veszélyzónában, akik közül a nézők döntöttek végül arról, hogy kinek szavaznak bizalmat a továbbiakban. Végül Oláh Vivien és Szentmártoni Norman közül az énekesnőt választották. Így Köllő Babett versenyzője távozott, aki Kozsót alakította ebben az adásban.