Jákob Zoltánhoz nyomta a melleit A Nagy Ő egyik csábítója - videó

bachelor nagyő tv2 a nagy ő
Vágólapra másolva!
Lékai-Kiss Ramóna is megdöbbent a látványon.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, újra elszabadultak az indulatok A Nagy Őben, ezúttal Betti esett neki Natinak, aki álnéven írt cikket róla a műsor egyik játékában. A fiatal lány szerint Betti eszközként használja fel a kislányát arra, hogy meghódítsa a milliárdos Jákob Zoltánt: szerinte nem kellett volna rögtön az első találkozáskor bemutatnia neki, és azt is sérelmezte, hogy mesét olvasott fel a Nagy Őnek, pont, ahogy a gyerekének szokta, ezzel pedig a lelkére akart hatni. Erről itt olvashat.

tv2

A csábítók persze nem csak civakodnak, a főszereplőt is megpróbálják meghódítani - ki így, ki úgy. A mai adás előzetese szerint az egyik csábító, Enikő előbb a Nagy Őhöz nyomja a mellait, majd ölébe ül és a kebleit a házigazda vállára helyezi. Alább a nem hétköznapi jelenet videón:

Ugyanebből az adásból kiderül, hogy Nati komolyan izgalomba jön, ha pénzre gondol - elképzelhető, hogy nem Jákob kell neki valójában, hanem csak a milliárdos üzeltember által nyújtott jólét?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!