Komoly döntést hozott Stana Alexandra és Meggyes Dávid

Stana Alexandra, Meggyes Dávid
Vágólapra másolva!
Stana Alexandra és Meggyes Dávid egy friss interjúban a kapcsolatukról beszéltek, úgy tűnik, mindketten készen állnak a gyerekvállalásra.
Vágólapra másolva!

Stana Alexandra és Meggyes Dávid másfél éve jöttek össze, egy ideje együtt is élnek – most pedig már a gyerekvállaláson gondolkodnak, legalábbis a friss nyilatkozatuk alapján.

Meggyes Dávid és Stana Alexandra Forrás: Instagram/alexandrastanaofficial

"Szeretnék egy kislányt, Alexandra is nyitott rá. Hál' istennek, ahogy említem, rögtön elmosolyodik; ennél nagyobb visszajelzés nem is kell nekem. Valamiért régóta azt érzem, hogy lányos apuka leszek. Látom a nővéremnél, hogy milyen szeretettel és tisztelettel viszonyul édesapámhoz egy életen át. Én is arra vágyom, hogy legyen egy kis szerelmem, aki remélhetőleg hasonlít majd a páromra" – mondta Dávid a Hot! magazinnak.

"Érzek egy kis nyomást magamon, hiszen Dávid családja is gyakran beszél erről. Izgulok, hogy ha mégis kisfiú lesz, annak is örüljünk" – tette hozzá Alexandra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!