Kollányi Zsuzsinak pszichiátriai kezelésre volt szüksége

Kollányi Zsuzsi
Vágólapra másolva!
Az énekesnő 18-19 éves korában anorexiával küzdött, segítségre volt szüksége.
Vágólapra másolva!

"Nagyon depressziós lettem, mert az anyukám elköltözött otthonról, és egyedül maradtam a három évvel fiatalabb öcsémmel. Az anorexia nagyon gyors lefutású volt esetemben, összesen 2-3 hónapig tartott: ez idő alatt sikerült leadnom nagyjából 30 kilót. Ennek az lett az eredménye, hogy 35 kiló alatt voltam a 172 cm magasságomhoz. Tehát az elég csekély súly, hogy ha azt nézzük, hogy most vagyok nagyjából 60 kiló. Így utólag belegondolva, eléggé riasztó, akkor azonban fel sem tűnt, hogy ez probléma lenne" - mesélte az énekesnő.

Forrás: Kollányi Zsuzsi/Instagram

Mivel egyedül voltam az öcsémmel, nem engedhettem meg magamnak, hogy befeküdjek. Így, amikor hazamentem elkezdtem normálisan étkezni, amit a szervezetem hirtelen nem tudott feldolgozni" - mondta.

"Hazamentem a kórházból, ettem, az ételtől viszont belázasodtam, rosszul voltam. Azt se tudta a szervezetem, mit kezdjen hirtelen ennyi táplálékkal. Majd visszamentem az orvoshoz, megvolt az öt kiló plusz, de maga a probléma, a testképzavar ettől nem oldódott meg. Az elhagyatottság érzés, az, hogy nem foglalkozik velem a családom, hogy egyedül éreztem magam továbbra is ott volt" - árulta el egy interjúban Kollányi Zsuzsi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!