Kitálalt az öccse Győzikéről, akit ájultan találtak meg a padlón

Győzike Gáspár Győző
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző a Palikék Világa By Manna című műsorban arról mesélt, hogy ismét zárt osztályra megy, mert nem bírja legyőzni a több mint tíz éve tartó pszichés betegségét. Szerinte a családja a hibás abban, hogy újra és újra visszaesik, az öccse viszont egészen másként látja a helyzetet - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Győzike a Palikék Világa By Manna című műsorban azt is elmondta, hogy a múlt héten hét szem gyógyszer helyett húszat vett be, a család a szőnyegen talált rá eszméletlen állapotban.

Hiányzik az, hogy az apám elfogadjon... (...) Azt nem tudja a Zsolti, hogy mi volt először! Én voltam először, aztán lett Bea asszony, Evelyn, Virág. Én betettem őt a műsorba, és most nézd meg, mindenhol, ahol tud, kifúr" - mondta apjához fűződő viszonyáról.

Gáspár Győző nyilatkozatát az öccse, Zsolti csak másnap, kedden reggel látta. A Farm című műsor házigazdája egy Borsnak küldött e-mailben mondta el véleményét az interjúról:

"Megnéztem Győző testvérem Palik Lászlónak adott interjúját. Ami a családon belüli elszámolást, családi vitákat illeti, azokkal kapcsolatosan azt gondolom, hogy azok senkire sem tartoznak a családunk tagjain kívül. Győző nyilatkozataihoz ennek szellemében nem szeretnék hozzászólni. Nyilván van a dologról véleményem, de azt majd négyszemközt vele fogom tisztázni. Nyilván az újságírók a szenzációkból élnek, s ennek megfelelően irányítják a beszélgetés fonalát.

Édesapánknak mindegyikünk csak köszönhet. Gyakorlatilag mindent, vagy legalábbis majdnem mindent. Én a magam nevében azt mondom, hogy az ő példaértékű munkája, szorgalma, tehetsége, szeretete és önzetlensége nélkül egy senki volnék. Véleményem szerint a Gáspár család minden tagjának minden nap kezet kéne csókolnia neki azért, amit értünk tett és tesz a mai napig is."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!