Brad Pitt beperelte Angelina Jolie-t

Angelina Jolie a műtét utáni első nyilvános megjelenésén (Brad Pitt-tel a Z világháború londoni premierjén 2013. június 2-án)
Vágólapra másolva!
Brad Pitt beperelte a volt feleségét, Angelina Jolie-t, amiért az eladta a részesedését franciaországi borászatukban.
Vágólapra másolva!

Brad Pitt a bírósághoz fordult, miután Angelina Jolie eladta a részesedését a korábban közösen birtokolt szőlőültetvényükben és borászatukban, a franciaországi Correns-ben lévő Chateau Miravalban.

A birtokot 2008-ban vásárolták 25 millió euróért, amiből Pitt 60, Jolie pedig 40 százalékot fizetett. Pittnek később szenvedélyévé vált a borászkodás, időt és pénzt nem kímélve több millió dolláros üzletté fejlesztette a Chateau Miravalt – miközben szerinte Jolie nem sokat tett a birtokért, csak élvezte annak előnyeit.

Angelina Jolie és Brad Pitt még együtt Forrás: AFP/Leon Neal

A válásuk során megegyeztek, hogy a másik beleegyezése nélkül egyikük sem adja el a részesedését, Jolie azonban tavaly eladta a tulajdonrészét egy orosz üzletembernek, Jurij Sheflernek, aki a Stolichnaya vodkát is forgalmazó Stoli Group tulajdonosa.

Pitt most attól tart, hogy az amúgy is főleg szeszesital-gyártással foglalkozó Shefler jobban az irányítása alá vonná az üzletet, beleszólna a döntésekbe – ezért kéri a bíróságtól, hogy tegye semmissé Jolie és Shefler megállapodását.