Soha többé nem akar találkozni Horváth Évával egy Farm-szereplő

Farm VIP forgatás 2020 augusztus 19-én
Vágólapra másolva!
Jövő vasárnap este érkezik a Farm VIP, nagyszabású kalandrealityben két, hétfős sztárcsapat költözik le egy vidéki nagybirtokra.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, a TV2 új műsorában 14 sztár költözik le egy vidéki nagybirtokra, hogy áram, folyó víz, nagybevásárlás, telefon és egyéb technikai eszközök nélkül boldoguljanak egy hónapig, a megszokott életüknél jóval nomádabb körülmények között. Az egyik csapat egy komfortosabb parasztházban, a másik viszont egy omladozó pajtában éli mindennapjait, ahol gondozzák állataikat és veteményesüket, illetve magukra főznek és mosnak. A műsor azonban korántsem merül ki ennyiben. A két csapat ugyanis folyamatosan versenyez egymással: hol izgalmas játékokon, hol a vidéki élethez kapcsolódó termelési feladatokban mérik össze erejüket és tudásukat.

A modellt megbántotta Ambrus Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ambrus Attila is szereplő lesz: "Szerettem volna átadni azt a tudást, amire az évek során szert tettem, ám egyeseknél olyan vastag falakba ütköztem, amit csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett lerombolni... Voltak a farmon olyan emberkék, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, és a legrosszabb, hogy őket még észérvekkel sem lehet meggyőzni, mert izomból próbálják az akaratukat érvényesíteni. Van olyan ember például, akivel soha többé nem ülnék le egy asztalhoz. És nemcsak a mostani hozzáállása miatt, hanem egyébként sem" - mondta a Borsnak. Horváth Évára célzott, derült ki később, őt sunyinak tartotta.

Horváth Éva szerint vele nem nehéz együtt élni: "Bár senkivel nem volt komolyabb összetűzésem, de ha arról van szó, természetesen beleállok a konfliktusba. Őszinte, egyenes embernek tartom magam, nem utolsósorban pedig csapatjátékosnak, így hát szerintem nincs nehéz dolga annak, aki együtt él velem" - reagált a Viszkis szavaira.