Több Xiaomi mobilra is megjelent az Android 14

Xiaomi 13 mobilok
Vágólapra másolva!
A Google után másodikként kezdte meg az új rendszer terjesztését.
Vágólapra másolva!

A héten hivatalosan is elkészült az Android 14 első stabil változata, a terjesztését elsőként szokás szerint a Google kezdte meg a támogatott Pixel okostelefonjaira. Viszont nagy meglepetés keltve másodikként a Xiaomi csapott a lovak közé, megkezdte az Android 14-re épülő MIUI 14 terjesztését a prémium kategóriás Xiaomi 13, Xiaomi 13 Pro, továbbá Xiaomi 12T okostelefonjaira.

Az év elején mutatkoztak be a prémium Xiaomi 13 mobilok Forrás: Xiaomi

A beszámolók szerint a vadiúj rendszerszoftver első körben a mobilok olyan kártyafüggetlen verzióira vált elérhetővé, amelyek a globális terjesztésű vagy az Európai Gazdasági Térségnek szánt szoftvert futtatják. A megfelelő mobilokkal rendelkezők a Beállítások appból elérhető frissítőn keresztül telepíthetik az Android 14-alapú új szoftvert.

A MIUI 14 újdonságai közül kiemelhető a sokkal jobban testre szabható kezdőképernyő, a nem használt appok tömörítése a háttértár felszabadításának céljából, az eszközök közti adatszinkronizációt lehetővé tevő Xiaomi Sync szolgáltatás, a Play Áruházon kívülről telepített appok biztonsági ellenőrzése, továbbá az optikai karakterfelismerés a MIUI Gallery appban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!