Megérkezett a robotkutya, de nem küldi nyugdíjba Zsömit

robot, kutya, robotkutya, teszt
A saját kutyánk ismerkedik vele.
Vágólapra másolva!
A négylábú, leginkább valamilyen furcsa állatra hasonlító robotok, drónok fejlesztésével régóta kísérleteznek a hadiiparban érdekelt vállalatok. Most pedig már ott tartunk, hogy az ilyen masinák kezdenek leszivárogni a "normális", hétköznapi életbe is.
Vágólapra másolva!

Köszönhető ez az olyan cégeknek, mint például a Unitree Robotics, amely óriási fantáziát lát az ilyen eszközökben. Az egyik legfrissebb termékük a Go1 Air névre hallgat, amely a Super Bowl, azaz az amerikai foci döntő showján is fellépett. A robotkutyából néhány példány megérkezett Magyarországra is, és mi is megvizsgálhattuk, hogy mit tud, mire jó, egyáltalán van-e bármi értelme egy ilyen eszköznek.

Felépítés

Az első pillantásra látszik, hogy itt nem egy játékról van szó, hiszen a Unitree Go1 Air egyáltalán nem tűnik a család új cuki kedvencének. Abszolút funkcionális a külseje, mindenféle sallang nélkül. Körülbelül akkora, mint egy mudi vagy border collie kutya (58x22x29 cm), a súlya pedig 12 kilogramm. Jár mellé egy bőrönd, amibe bepakolható, és így viszonylag egyszerűen hordozható.

A saját kutyánk ismerkedik vele. Forrás: Origo

Cserélhető akkumulátor szolgáltatja a működéshez szükséges energiát, az üzemidő pedig a tapasztalataink szerint mintegy 35 perc. A vizet és az esőt nem bírja, és az ütéseket sem tolerálja jól, viszont létezik egy nagyobb, drágább változata, amely lényegesen strapabíróbb. A tetején kialakítottak egy lapos felületet, amire 3 kilogrammnyi súly pakolható. Ide lehet tenni radart, mozgásérzékelőt, robotkart, infravörös kamerát is akár. De akár egy tálcát is, amin körbehordozhatja az ételt, frissítőt a vendégeknek.

A fején kamerák és érzékelők találhatóak. Forrás: Origo

A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy meglehetősen stabilan áll a lábán, nem nagyon akar sosem felborulni. A lépcsőn is képes felmenni, kisebb akadályokon is át tud mászni, és ez az ami megkülönbözteti a kerekeken guruló, vagy lánctalpas rokonaitól. A maximális sebessége körülbelül 10 kilométer óra, ami nagyjából kocogós tempó. A sétán kívül tud oldalazni, ugrálni, leültethető a fenekére, és még táncmozdulatokat is képes végrehajtani.

Vezérlés

A vezérlés egy hagyományos felépítésű, joystickokkal, gombokkal ellátott távirányító segítségével történik, amibe egy mobilt is bele lehet tenni. A telefon képernyőjén pedig nyomon követhető az akkumulátor élettartama, valamint belenézhetünk a kutya orrán és hasán elhelyezett kamerák által közvetített képbe. Sajnos e kamerák felbontása kifejezetten alacsony, így például jó minőségű anyagok rögzítésére nincs mód.

Képes követni a gazdáját. Forrás: Origo

Ez bizony fájdalmas hiányosság, az viszont tetszett, hogy az navigálásba tényleg hamar bele lehet jönni: a fémkutya igen pontosan irányítható, és a kamera által közvetített képen akkor is megoldott a vezérlés, ha már a "pilóta" saját szemével nem látja a robotot. Reális opciónak tűnt előzetesen a parancsszavakkal történő vezérlés, azonban erre nincs mód sajnos. Az viszont remek, hogy megparancsolható neki, hogy automatikusan kövessen egy apró, akár zsebre is vágható jeladót. Így úgy sétálhat szorosan a "gazdája mellett", hogy annak nem kell instruálnia. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az eszköz programozható, azaz megtanítható komplex mozdulatsorok elvégzésére is.

Mire lehet használni?

A viszonylag alacsony akkumulátor üzemidő miatt, és annak következtében, hogy nem túl strapabíró, ipari vagy biztonsági feladatok elvégzésére csak nagyon korlátozottan alkalmas. Az, hogy nem lehet odaengedni a nyílt terepre, vagy koszos környezetbe, azért jelentősen lecsökkenti a lehetőségeket.

Mindent mérlegre téve végül arra jutottunk, hogy jelenlegi formájában a Go1 Air elsősorban inkább a figyelemfelkeltésre szolgál.

Tehát marketinges, kommunikációs feladatkörben nagyon jó szolgálatot tehet. Ha egy ilyen robotpincér hordozza körbe az italokat, arra biztos mindenki felkapja a fejét. Természetesen arra is van rá lehetőség, hogy reklámfeliratokat, molinókat helyezzenek el rajta. Azt el tudjuk képzelni, hogy cégek megvásárolják, és használják, esetleg bérbe adják ilyen célokra, de azt nem igazán, hogy bárki az otthonába szerezzen be egy ilyen masinát. Ehhez ugyanis meglehetősen drága mulatság, ugyanis 2,2 millió forintot kérnek el érte. Ezzel a maga kategóriájában, tehát az ilyen méretű vezérelhető robotok szegmensében egyébként olcsónak számít, de hát nem az a szint, ami előrevetítené, hogy tömegcikk lesz belőle valaha is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!