Több tucat régi játék vált elérhetővé az új Xboxokon

max payne 2 the fall of max payne videojáték
Max Payne 2: The Fall of Max Payne
Vágólapra másolva!
Ezzel a végső merítéssel búcsúzik az Xbox visszafelé kompatibilitási programja.
Vágólapra másolva!

Az Xbox huszadik születésnapját ünneplő élő közvetítés keretében a Microsoft egy jó ideje nem firtatott témát is felhozott, hetvenhat további játékkal bővítette az annak idején az Xbox One értéknövelő extrájának kitalált visszafelé kompatibilitási program által támogatott játékok táborát.

Max Payne 2: The Fall of Max Payne Forrás: Remedy Entertainment

Ez meglepetést okozott, hiszen két éve arról volt szó, hogy nem bővül többé a játékok köre, ám a cég most mégis visszatért egy utolsó merítéssel, így az Xbox One és az Xbox Series gépeken játszható Xbox és Xbox 360 játékok száma 595-ben véglegesedett. A Microsoft szerint most már tényleg vége a dalnak, jogi és technikai okokból nem áll módjában több régi címet játszhatóvá tennie az új konzoljain.

A mostani bővítés során olyan játékok voltak elindíthatóvá az előző és jelenlegi generációs Xboxokon, mint a Max Payne-trilógia, a Star Wars: Jedi Knight II – Jedi Outcast, mindhárom FEAR, a Mortal Kombat 9, vagy éppen a Nier.

Mindegyik első Xboxra készült játék támogatja a magasabb felbontásban való renderelést, az FPS Boost funkciónak hála pedig az új merítésből tizenegy játék 60 képkockás sebességgel fut. Az Auto HDR az összes új játék esetében bekapcsolható.

Végül az FPS Boost huszonhat a programhoz korábban hozzáadott játék esetében is elérhetővé vált, beleértve a Gears of War címeket, a Fallout 3-at, a Fallout: New Vegast.

Az utolsó merítésben érkezett új játékok:

  • 50 Cent: Blood on the Sand
  • Aces of the Galaxy
  • Advent Rising
  • Adventure Time: The Secret of the Nameless Kingdom
  • Are You Smarter Than a 5th Grader? Make the Grade
  • Avatar: The Last Airbender - The Burning Earth
  • Bankshot Billiards 2
  • Beautiful Katamari
  • Binary Domain
  • Black College Football Xperience: Doug Williams Ed
  • Cloning Clyde
  • Conan
  • Darwinia+
  • Dead or Alive Ultimate
  • Dead or Alive 3
  • Dead or Alive 4
  • Death by Cube
  • Disney Universe
  • Disney's Chicken Little
  • Elements of Destruction
  • F.E.A.R.
  • F.E.A.R. 2: Project Origin
  • F.E.A.R. 3
  • F.E.A.R. Files
  • The First Templar
  • Gladius
  • Gunvalkyrie
  • Islands of Wakfu
  • Lego The Lord of the Rings
  • Manhunt
  • Max Payne
  • Max Payne 2: The Fall of Max Payne
  • Max Payne 3
  • Mini Ninjas
  • Mortal Kombat
  • Mortal Kombat vs. DC Universe
  • MX vs. ATV Alive
  • MX vs. ATV Untamed
  • NIER
  • Novadrome
  • Oddworld: Munch's Oddysee
  • Onechanbara: Bikini Samurai Squad
  • Otogi: Myth of Demons
  • Otogi 2: Immortal Warriors
  • The Outfit
  • Outpost Kaloki X
  • Quake Arena Arcade
  • R.A.W. - Realms of Ancient War
  • Red Dead Revolver
  • Resident Evil: Operation Raccoon City
  • Ridge Racer 6
  • Rio
  • Risen
  • Risen 2: Dark Waters
  • Rock of Ages
  • Sacred 2: Fallen Angel
  • Scramble
  • Screwjumper!
  • Secret Weapons Over Normandy
  • Skate 2
  • SpongeBob SquarePants Underpants Slam!
  • SpongeBob's Truth or Square
  • Star Wars Starfighter: Special Edition
  • Star Wars: Episode III Revenge of the Sith
  • Star Wars: The Clone Wars
  • Star Wars Jedi Knight II: Jedi Outcast
  • Switchball
  • Thrillville
  • Thrillville: Off the Rails
  • Time Pilot
  • TimeSplitters 2
  • TimeSplitters: Future Perfect
  • Toy Story Mania!
  • Vandal Hearts: Flames of Judgment
  • Viva Piñata: Party Animals
  • Warlords

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!