Anyák napjára: virágcsokor linzerből

gluténmentes linzer
Virágcsokor sütiből
Vágólapra másolva!
Április második felében már egyre többen és többször gondolunk az egyik legszebb ünnepünkre, az anyák napjára. Aki olyan szerencsés, hogy módjában áll felköszönteni az édesanyját, az nemcsak virággal, hanem akár egy tányér finom házi süteménnyel is megteheti, még akkor is, ha történetesen nem fogyaszthat glutént. Sőt, talán így még inkább értékelni fogja az igyekezetünket, hiszen gluténmentes süteményt nem kapni minden sarki boltban.
Vágólapra másolva!

Ezt a receptet azoknak az édesanyáknak is ajánljuk, akik búzalisztre érzékeny gyermekeiket szeretnék megkínálni egy kis édes harapnivalóval, nemcsak anyák napján, hanem akár egy egyszerű hétköznapon.

Időnként egy kis édes kényeztetés még azoknak is beleférhet, akik alapvetően kerülik a nassolást, főleg, ha búzalisztmentes a finomság.

Tavasszal egyre többen vagyunk ezzel így, hiszen múlnak a hetek, közeledik a nyár, lassan lekerülnek a sokat takaró ruhák, és indul a fürdőruhaszezon. Azonban, ha ajándékot vagy vendégváró süteményt készítünk, akkor lehetünk egy kicsit nagyvonalúbbak magunkkal és másokkal is.

A linzer gluténmentes változatához többféle lisztet vagy lisztkeveréket használhatunk. Süthetjük boltokban készen kapható süteményliszt-keverékből, vagy csak rizslisztből, esetleg keverhetjük a rizslisztet kenyérliszttel is. Én most ez utóbbi változatot készítettem el.

Virágcsokor sütiből Forrás: Antal Viktória

Gluténmentes mákos linzer

Hozzávalók a tésztához:

  • 28 dkg gluténmentes kenyérliszt
  • 17 dkg rizsliszt
  • 1 ek. útifűmaghéj (vagy plusz 2 ek. liszt)
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • vaníliarúd kikapart belseje
  • reszelt citromhéj

A töltelék hozzávalói:

  • 12 dkg darált mák
  • 3 dkg kristálycukor
  • 75 ml tej
  • reszelt citromhéj
  • 2 evőkanál méz
  • vaníliarúd kikapart belseje
  • +vaníliás porcukor a hempergetéshez

Elkészítés:

Keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd dörzsöljük bele a kifejezetten hideg vajat!

Igyekezzünk gyorsan dolgozni, hogy a vaj ne olvadjon fel

túlságosan a kezünk melegétől. Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót, majd gyúrjuk össze a tésztánkat! Ennél a receptnél akár pihentetés nélkül dolgozhatunk tovább, kinyújthatjuk – körülbelül 3 mm vastagságúra – és különböző formákkal kiszaggathatjuk.

Annak ellenére, hogy búzalisztmentes, könnyű vele dolgozni Forrás: Antal Viktória

Sütőpapírral bélelt tepsiben 170 fokon süssük készre, de nagyon vigyázzunk, hamar elkészül (kb. 10 perc).

Legyünk résen, ne olvasgassuk közben a közösségi oldalakat,

vagy merüljünk el valami teljesen másban, mert egyik percről a másikra képes hirtelen túlsülni. Akkor jó, ha már a széle picit elkezd pirulni.

Ha elkészültek a linzereink, hagyjuk hűlni, majd töltsük meg például lekvárral – én most csipkebogyót választottam hozzá –, vagy kenjük meg csokoládéval, cukormázzal, illetve ahogy fantáziánk és lehetőségeink engedik.

Ugyanebből a tésztából

készíthetünk mákkal töltött rudakat is,

amelyek falatnyi édes, aromás, ízekkel teli finomságok, ráadásul a mák ásványi anyagok és vitaminok tömkelegét tartalmazza.

Forrósítsuk meg a tejet, majd keverjük hozzá a többi hozzávalót, és miután szobahőmérsékletűre hűlt, kenjük rá a hosszú, vékony téglalapra nyújtott linzertésztára. Görgessük hengerré, vágjuk belőle kis darabokat, és a linzerhez hasonlóan süssük ki. Még forrón hempergessük meg óvatosan a süteményeket vaníliás porcukorba, hogy még illatosabban és ízletesebben kerüljenek a tányérra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!