Letartóztatták az UFC törpenövésű Tik-Tok sztárját

Hasbulla rendkívül népzserű az Instagramon és a Tik-Tokon
Vágólapra másolva!
Letartóztatták Hasbulla Magomedovot, a dagesztáni UFC-harcos Tik-Tok sztárt, miután a barátaival egy esküvő után az utcára hajtott, és különféle veszélyes mutatványokkal akadályozták a forgalmat.

A The Sun azt írja, hogy a 20 éves Hasbullát és a barátait közigazgatási szabálysértés miatt vették őrizetbe.

A dagesztáni belügyminisztérium által közzétett videón látható, amint egy csoport autós - köztük egy Hasbullát szállító - blokkolja a forgalmat, és driftelnek a főúton. Ez után az egyik autó látható, amelynek a bal oldala elég erősen károsodott – minden bizonnyal egy félresikerült drift-kísérlet miatt.

Az eset után Hasbulla hivatalos Twitter-fiókján a következő bejegyzés jelent meg: #FreeBulla

„Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit hype-olunk. Nem fog még egyszer előfordulni, elnézést kérünk. Kicsit felelnünk kellett érte" – írta az Instagram-oldalán a dagesztáni Tik-Tok sztár, aki hangsúlyozta, hogy ő nem vezetett.

A dagesztáni belügyminisztérium a Telegram-csatornáján osztotta meg a letartóztatást követő felvételeket.

„A dagesztáni féktelen esküvői mulatozás sokak számára ismert, és messze túlmutat a köztársaság határain.

A szórakozás más módjainak hiányában még mindig rendkívül népszerű az ilyen primitív lehetőség - az utak elzárása a többi közlekedő előtt, gumiégetés, autók egymáshoz csapkodása és sok más olyan jellegzetesség, amelynek valójában semmi köze az ünnepséghez" – áll a dagesztáni belügyminisztérium közleményében, amelyben megjegyzik, hogy az eset résztvevőit a rendőrségre vitték, és minden velük kapcsolatos jogsértésről adminisztratív jegyzőkönyvet készítettek.

A növekedési hormon hiányban szenvedő Hasbulla néhány éve lett az internet szenzációja, és Dana White-nak, a UFC vezérének egyik nagy kedvence. Magomedov rendszeres vendég volt már korábban is a szervezet gáláin.

A UFC nagyköveti szerződtetését követően magánrepülőgépekkel és gyors autókkal teli pazar életmódjával vált híressé. Sokan csak "Mini Khabib" néven emlegetik, mivel barátok és ugyanabból a régióból származik, mint a UFC-ikon Khabib Nurmagomedov.