Dzsudzsák gól, álomszerű debreceni kezdés
A Paks ezúttal az ötödik Debrecent fogadta, amely idegenben 11 mérkőzésből mindössze két sikert aratott a mostani idényben. A forma alapján előzetesen nem tűnt valószínűnek, hogy a hajdúságiak meg tudják lepni Bognár György csapatát, különösen annak fényében, hogy a legutóbbi hazai összecsapásukon egyetlen kapura lövéssel sem próbálkoztak a sereghajtó Mezőkövesdtől elszenvedett 1-0-s vereség során.
Ehhez képest a DVSC álomszerűen kezdte a meccset és már a második perc végén megszerezte a vezetést Dzsudzsák Balázs góljával. Ferenczi adott be középre, a lapos passzát pedig a 109-szeres magyar válogatott játékos a tizenegyes pont környékéről teljesen üresen lőhette a kapu bal oldalába. Dzsudzsák az ötödik bajnoki találatát jegyezte.
A folytatásban a Loki akarata érvényesült, a hajdúsági együttes nem engedte kibontakozni a Paksot. A szünetben Bognár György pályára küldte Böde Dánielt, akinek a beállásával felpezsdült a hazaiak támadójátéka. A korábbi magyar válogatott csatár egyébként 464. alkalommal szerepelt a magyar élvonalban, ezzel megelőzte a legendás Szusza Ferencet, és már csak öten vannak előtte az NB I rangsorában, akik nála többször léptek pályára.
Óriási paksi rohamokkal kezdődött a második félidő, a kontrákra építő Debrecen teljesen beszorult a saját térfelére, Megyerinek pedig többször is bravúrral kellett védenie. A 76. percben egy védelmi hiba után Böde léphetett ki ziccerben, Romancsuk mellett egy csel után lőtt, de pontatlanul lőtt, így Megyeri vetődve megfogta a próbálkozását.
A 84. percben aztán már gólláérett a hazai fölény: Osváth beadásába Böde rúgott bele, majd Papp lábáról került a labda a kapuba. Az egyenlítés után három csatárral rohamozott a győzelemért Bognár György csapata, bár a győztes gól Szécsi lábában maradt, aki a 95. percben nagyjából hét méterről lőtt mellé, így végül maradt a döntetlen.
A továbbra is listavezető Paks előnye így két pontra csökkent a két meccsel kevesebbet játszó címvédő Ferencvárossal szemben, vagyis a Fradi előtt így óriási esély nyílt, hogy akár még a forduló vége előtt megelőzze a tolniakat.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |