Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominikkal együtt egy kezdőcsapatra való játékos hiányzott a Liverpoolból a Chelsea ellen Ligakupa-döntőn, amelyet végül több tapasztalatlan fiatalt is bevetve nyert meg (1-0) Jürgen Klopp csapata. A nyáron távozó német vezetőedző mégis úgy döntött, hogy – már csak a sorozat korábbi meccsein lőtt bombagóljai miatt is – a magyar légiós lekerül a tiltólistájáról.

A Ligakupa-siker után Szoboszlai Dominik is engedélyt kapott

Szoboszlai és több más, nemrég igazolt csapattársa (köztük a szintén sérült Darwin Núnez) számára eddig tilos volt a liverpooli stadion játékoskijárója fölött virító „This is Anfield” (Ez az Anfield)-felirat megérintése a pályára lépés előtt. Klopp amondó, ennek a hagyománynak az ad igazi értéket, ha 

csak olyanok tehetik meg, akik legalább egy trófeával már gazdagították a nagy múltú klubot.

Vagyis Szoboszlai, Núnez, valamint a vasárnapi fináléban szerepelt Alexis Mac Allister, Cody Gakpo, Endo Vataru, Ryan Gravenberch, valamint a sérüléshullám miatt mély vízbe dobott több ifjonc (Jarell Quansah, Conor Bradley és tinédzser társaik: Bobby Clark, James McConnell és Jayden Danns) most vívták ki maguknak a jogot, hogy folytassák a nagy elődök szertartásszerű hagyományát - írja a Ripost.

A tiltás előzménye

A feliratot még a ’Pool legendás skót menedzsere (1959-74) Bill Shankly szereltette föl, hogy ezzel emlékeztesse a saját és az ellenfél futballistáit is, milyen különleges helyen játszanak.

 A liverpooliak azóta is mindig megérintik a feliratot a pályára lépés előtt. Már, aki Klopptól engedélyt kap erre, ami külön motivációt jelent az új igazolásoknak a trófeák megnyerésére.

 

Ez a tisztelet jele. Megérintettem, amikor a Borussia Dortmund edzője voltam, de kikaptunk 4-0-ra

 – emlékezett a német edző egy 2010-s felkészülési mérkőzésre, amikor még ellenfélként először találkozott ezzel a hagyománnyal.