Győzelemmel kezdte az évet az NB I-ben a Fradi

Ferencvárosi TC - Cukaricki, FK Csukaricski, Ferencváros, Fradi, UEFA Európa Konferencia Liga, ekl, csoportkör, csoportmeccs, 1. forduló, Groupama Aréna, Budapest, 2023.09.21.
Aleksandar Pesic szerezte a Fradi harmadik gólját
Vágólapra másolva!
A Paks mögött második, címvédő Ferencváros a sereghajtó Kisvárda vendégeként kezdte meg a 2024-es évet az NB I-ben, és Dejan Sztankovics csapata végül nyerni is tudott.

Az esélyek ellenére nehéz meccse volt a Ferencvárosnak, ugyanis meglepően jól játszott Feczkó Tamás csapata, de a Fradi kíméletlenül kihasználta a lehetőségeit. A zöld-fehéreknél az újak közül csak Maiga kezdett a Kisvárda ellen.

Az FTC-re sűrű időszak vár, februárban ugyanis hazai kötelezettségei mellett a Konferencia-ligában a görög Olympiakosszal csap össze a nyolcaddöntőbe jutásért.

A bajnokságban egy pont választja el a csapatot az első helyezett Pakstól, így a Kisvárda ellen gyakorlatilag kötelező volt a győzelem.

Az első nagy helyzet a Fradi előtt adódott, de Pesic ziccerben Petkovic kapusba lőtte a labdát. A 40. percben Camaj lövését védte Dibusz, majd

nem sokkal később megszerezte a vezetést a bajnokcsapat, amikor Abu Fani egy szép egyéni megmozdulás után lőtt a kapuba.

Még az első félidőben egyenlíthetett volna a Kisvárda, amikor Nikolov lövése után Mesanovic elé pattant a labda, de estében a kapuval szemben állva csúnyán fölé lőtt.

A második félidő elején újra ziccerbe került a Kisvárda, előbb Camaj szólója után védett Dibusz, majd Ötvös Bence helyzeténél Abu Fani mentett a kapu előtt.

A 61. percben megszerezte második gólját a Fradi, amikor Loncar lépet ki, majd a kapufára tekert és a saját kipattanójára lecsapva a kapuba lőtt. A videobíró vizsgálta az esetet, ugyanis a gólpasszt adó Pesic kezét is érintette korábban a labda, de megadták a gólt.

Aleksandar Pesic gólt lőtt és gólpasszt is adott a Kisvárda ellen Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Nem sokkal később szépített a Kisvárda, egy szöglet után Mesanovic fejelt a kapuba.

Alig pár perc kellett és máris újra kettővel vezetett a Fradi. Cipetic akart hazafejelni egy labdát Petkovicnak, de röviden tette, így Pesic lecsapott és a kapuba lőtte a labdát.

A hajrában a cserkeént beállt Kodro és Varga Barnabás is helyzetbe került, de végül az eredmény nem változott és összességében magabiztosan nyert a Ferencváros, amely így az élre is állt, hiszen a Paks csak vasárnap fogadja majd a Puskás Akadémiát.

Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 1-3 (0-1)
Kisvárda, 3150 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Mesanovic (64.), illetve Abu Fani (40.), Loncar (59.), Pesic (69.)
sárga lap: Matic (9.), illetve Abu Fani (31.)

Kisvárda Master Good: Petkovic - Cipetic (Stefan, 73.), Matic, Széles, Körmendi - Lucas (Melnyik, 66.), Nikolov (Balogh N., 73.) - Makowski (Filipovic, 66.), Ötvös, Camaj - Mesanovic (Ilievski, 66.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Makreckis, Wingo, Aaneba, Ramírez - Loncar (Kodro, 72.), Maiga - Zachariassen (Szevikjan, 92.), Abu Fani (Katona B., 78.), Marquinhos (Tóth A., 92.) - Pesic (Varga B., 78.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista