Vágólapra másolva!
Pénteken délben az UEFA nyoni székházában megtartották az Európa-liga nyolcaddöntőjének sorsolását, ahol kiderült, hogy a magyar bajnok Ferencváros a német Bayer Leverkusen csapatával találkozik a legjobb 16 között. A zöld-fehérek a sorozat előző szezonjában egy csoportban szerepeltek a németekkel, akiket a Groupama Arénában 1-0-ra le is tudtak győzni, ami akkor a Fradi történetének első hazai győzelme volt az európai kupasorozatok csoportkörében.

A gyógyszergyári csapatot 1904-ben hívta életre a ma a világ egyik legnagyobb gyógyszergyárának számító Bayer vezetősége, engedve 170 munkásuk írásban benyújtott kérésének. Ahhoz képest, hogy anyagilag nyilvánvalóan mindig is stabil lábakon állt a klub, egészen 1979-ig kellett várni, hogy az együttes bemutatkozhasson az élvonalban - igaz, ott azóta is őrzi a tagságát.

A klub első nagy sikerére azonban már tíz éve sem kellett várni: az 1986-87-es bajnokság hatodik helye UEFA-kupa (az Európa-liga elődje) indulást ért, és a csapat az Austria Wient, a Toulouse-t, a Feyenoordot, a Zubizarretával, Bernd Schusterrel, Gary Linekerrel felálló Barcelonát és a Werder Brement legyőzve a csapat bejutott a döntőbe. Ahol drámai csatában, a 3-0-ra elveszített barcelonai első meccset követően hazai pályán ledolgozták a hátrányukat, majd tizenegyesekkel megnyerték a klub mindmáig egyetlen nemzetközi trófeáját.

A német egyesítés után Reiner Calmund klubigazgató gyorsan lecsapott a keleti országrész három kiváló játékosára: Ulf Kirsten, Andreas Thom és Jens Melzig is a csapathoz került. Utóbbi csak két szezont, a középpályás viszont ötöt, míg Kirsten egész további pályafutását, azaz 13 évet töltött a csapatnál, amelyikkel háromszor lett a Bundesliga gólkirály.

A csapat arany-, pontosabban ezüstkora az ezredforduló tájékán érkezett el.

A csapat 1997-ben, 1999-ben, 2000-ben és 2002-ben is ezüstérmes lett a Bundesligában. 2000-ben egy döntetlen is elég lett volna az utolsó fordulóban a középmezőnyben porosodó Unterhaching ellen, azonban 2-0-ra kikaptak (Michael Ballack öngólt lőtt), két évvel később pedig az utolsó három fordulóban begyűjtött két vereségnek köszönhetően ötpontos előnyt sikerül leadni a Dortmunddal szemben. A leverkuseni szurkolók számára 2002 a klub fekete éve: a bajnoki cím elvesztése után a csapat 4-2-re kikapott a Német Kupa döntőjében a Schalkétól, majd "azzal" a Zidane-góllal 2-1-re a Bajnokok Ligája-fináléban a Real Madridtól.

A csapatra ekkor ragadt rá a "majdnem fiúk", és az örök vesztesre ragasztott "looserkusen" jelző az ellenfelek szurkolóitól . A klub azóta még két ugyancsak elveszített Német Kupa-döntőt tud sikerként felmutatni.

A Leverkusen 2012 óta egyetlen idényt kivéve minden szezonban európai kupaszereplő volt.

A csapat legeredményesebb játékosa a francia válogatott Moussa Diaby, aki az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 10 gólnál jár. A 23 éves támadó egyébként a klub legértékesebb játékosa, a piaci értéke 60 millió euró.

Moussa Diaby a Leverkusen legnagyobb értéke Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto/Ralf Ibing

Diaby mellett olyan sztárok is vannak a csapatban, mint a cseh válogatott Patrick Schick, aki a 2021-es Európa-bajnokságon öt gólt lőtt, és persze a klub legfényesebb ékköve, a német futball legnagyobb tehetségének tartott Florian Wirtz, aki tavaly márciusban szenvedett térdszalag-szakadást, így lemaradt a katari világbajnokságról.

A Leverkusen az Európa-liga előző kiírásában egy csoportban szerepelt a Fradival.

A Fradi 2021 őszén 2-1-re kikapott Németországban a Leverkusentől, majd decemberben összejött a revans, az akkor még Peter Stöger vezette Ferencváros, az akkor még zöld-fehérben focizó Aissa Laidouni góljával nyert 1-0-ra, ezzel pedig történelmet írtak, mert ez volt a Fradi történetének első hazai győzelme az európai kupasorozatok csoportkörében. Akkor az utolsó körben szerzett győzelem is csak a csoport utolsó helyéhez volt elég.

A Leverkusen egyébként azzal a Monacóval találkozott a nyolcaddöntőért vívott párharcban, amelyet a Fradi éppen a csoportjában utasított maga mögé a fantasztikus őszi menetelés során.