Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor exkluzív interjút adott a Hír TV Radar című riport magazinjának. A beszélgetésből többek között kiderül, mit gondol a Liu testvérek ügyéről, Szalai Ádám esetleges megszerzéséről, vagy éppen az El-helyszínről, további nemzetközi kupaesélyekről.

"Az Újpest elleni meccsünk - mondta Kubatov Gábor arra a kérdésre, hogy melyik találkozó volt, amelyik a legnagyobb katarzist okozta. Nagyon zavart évek óta valami.

Nagyon bosszantott - és ez nem az eredmény volt elsősorban - az eredmény utáni újpesti kommunikáció. Az is piszkálta a csőrömet, hogy minket kizártak annak idején az NB I-ből, és az újpestiek tort ültek rajtunk.

Minden fradistát óvok most ettől, hogy az Újpest rossz szereplése miatt ezt tegyék" - tette hozzá Kubatov Gábor, hogy egyébként a magyar bajnokság egy Újpest nélkül borzalmasan nézne ki. Ugyanis ki is derült, hogy a Fradi nélkül is érdektelenségbe fulladt a bajnokság. "Átnevezték a magazinjukat 6-0-ra, ez a sporthoz teljesen méltatlan.

A Fradi visszavágott az Újpestnek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Ferencváros elnöke a lehetséges játékosmozgásokról, az átigazolási politikáról is szót ejtett.

"Mindenki azt mondja, hogy csak szét ne szedjék a csapatot, de közben nekünk szükségünk van arra, hogy elvigyenek játékosokat tőlünk. Hogy jönne hozzánk egy játékos, hogyha nem tudna továbblépni egy erősebb bajnokságba?

Magyarországon egyre erősebb a bajnokság - ez szerintem vitathatatlan -, de szükség van arra, hogy a játékosok elmenjenek mondjuk spanyol, az angol, a német vagy éppen a francia élvonalba. Erre nekünk szükségünk van, mert akkor tudunk újabb játékosokat idehozni, akinek azt tudjuk mondani, gyere ide, igazolj hozzánk. Elfogadható pénzt keresel, jó infrastruktúra van, kiváló edző van, egy nagyszerű városban élsz, és tovább tudsz lépni majd egy magasabb szintre" - árulta el Kubatov Gábor, aki szerint az arányokat kell jó beállítani.

"Nem vagyok megijedve attól, hogy játékosok visznek el. Úgyhogy remélem, hogy lesznek vevők, és jó pénzt fogunk kapni értük, és mi készen állunk az ABC variációkkal, hogy pótoljuk ezeket a játékosokat. Általában mi azt szoktuk csinálni, hogy télen megpróbálunk igazolni.

Szokatlan dolog Európában, de azért csináljuk ezt, hogy legyen fél évünk beilleszteni ezeket a játékosokat, mert ez egy hét alatt, két hét alatt nagyon ritka esetben történik meg. Még a félév is határeset. Angliában azt mondják, hogy egy játékosról akkor lehet elmondani, hogy jó játékos, ha már egy évet ott volt, akkor lehet róla véleményt alkotni.

Kubatov Gábor tiszteli Szalai Ádámot, de a Fradi már nem benne gondolkodik Forrás: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Kubatov Gábor arról is beszélt, vajon Szalai Ádám lesz-e a Fradi játékosa.

"Mindig érdekes kérdés ez. Nem szoktunk beszélni igazolásokról. Ádámot, mint embert rendkívüli módon kedvelem. Nem csak a futballtudása, a hozzáállása, az akarata miatt, nemcsak azért, mert helyén van a szíve, mert kevesen szeretik úgy a hazájukat, mint ahogy ő szereti.

Az a büszkeség, ahogy a válogatott mezt hordta, az mindenkinek példa lehet. Hanem azért egyébként, mert látom, hogy a futball utáni életét is fölépítette. És abban egy nagyon mély elköteleződés van, hogy ő mit fog csinálni. De hát ő már a pályafutása végén van.

Próbálkoztunk mi ezzel, hogy olyan játékosokat igazolunk le, akik mondjuk német válogatottak voltak, és hátha van még egy kis kedvük futballozni, de aztán a pályafutás végén nagyon nehéz olyan százszázalékos teljesítményt nyújtani, olyan lelkesedéssel futballozni, mint a pályafutás csúcsán. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem Szalai Ádámban gondolkodunk."

A Puskás Arénába költözhet a Fradi az Európa-liga meccsekre Fotó: Csudai Sándor - Origo

A beszélgetésből az is kiderült, vajon a Groupamában vagy a Puskásban lesz a Fradinak az Elnyolcaddöntője.

"Nagyon sok dimenziót kell nézni. Az első sorban nézni kell a sportszakmai dimenziót. Itt a szakmai stábnak nem volt ellenvetése, hogy a Puskásban játszunk. Aztán el kell gondolkodni azon - talán még a döntés nem született meg, de

a Puskás felé tartunk -, hogy ott bérleti díjról kell egy jó megállapodást kötni. Akkor talán a Puskásban le tudjuk játszani, az utóbbi három évtized egyik legfontosabb meccsét, vagy legfontosabb meccseit.

Abban reménykedem, hogy nem egy meccset fogunk játszani."

Az FTC elnöke hozzátette, nem ellenfélfüggő, hol fog játszani a Fradi, mert ezt el kell dönteni január 10-ig, és a sorsolás az csak februárban van. "Úgyhogy nekünk minél hamarabb meg kell állapodniuk a stadionnal."

Az FTC elnöke szomorú, hogy a Liu testvérek már nem magyar színekben folytatják Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kubatov Gábor a Liu testvérekről is ejtett pár szót, akik országot fognak váltani.

"Elsősorban hazánknak veszteség. Szerintem egyetlen dolgon múlt, hogy valahogy a szövetségnek nem sikerült megegyeznie az edzőjükkel. Ezen múlt az egész. A Fradi mindent megtett, tehát próbáltunk közbelépni, kommunikálni,

mediálni ebben a helyzetben, de a szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább. Nem mentem bele mélyen, hogy mi ennek az oka, csak fájdalmas az egész, mert két nagyon jó gyerekről van szó. Úgyhogy engem ez nagyon-nagyon fájdalmasan érintet az egész, hogy idáig jutottunk velük."

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke El-döntőbe vágyik Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az interjú végén még a jövőbeli célokról is szót ejtett a Fradi elnöke.

"Fradista vagyok, a döntőbe vágyunk. Megnyertük a csoportot, három párharcot kell megnyerni és a fináléban vagyunk. Lehet, mindenki nevetni fog rajta, mint ahogy nevettek azon, hogy mi csoportkörbe szeretnénk kerülni.

Attól függetlenül, hogy csak egy tízmilliós országban élünk, attól függetlenül, hogy a mi költségvetésünk az Európa-ligában szereplő összes csapat között a legutolsó - még a legkisebb csapatok is öt meg tízmillió euróval több pénzből gazdálkodnak, a nagycsapatok pedig húszszoros költségvetéssel dolgoznak hozzánk képest. Most a legfontosabb, hogy a következő meccsünket, vagy a következő párharcunkat, azt valahogy meg kell nyerni, bárki is az ellenfél."

Tekintse meg a teljes interjút:

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!