Vágólapra másolva!
Álomszerűnek nevezte a magyar versenyzők szereplését a múlt héten Budapesten rendezett birkózó Európa-bajnokságon Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója.

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden kiemelte, hogy a budapesti BOK Csarnokban lebonyolított kontinensviadalon "kiváló hangulatban" és "fantasztikus körülmények" között léphettek szőnyegre a birkózók, akiknek egész heti teljesítménye a szakmai vezetést minden várakozását felülmúlta.

Álomszerű magyar szereplés Forrás: facebook.com/magyarbirkozokszovetsege

"A kilenc megnyert érem óriási teljesítmény, a versenyzők által bemutatott birkózás pedig rácáfolt arra az aggodalmunkra, amelyet a sorsoláskor éreztünk" - jelentette ki Bácsi Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar indulók közül többen is borították a papírformát, ehhez pedig nagyon sokat hozzátett a BOK Csarnok közönsége, amely rendre "belehajszolta a versenyzőket a győzelembe".

"Próbáltuk ezt az Eb előtt elmondani a versenyzőinknek, kértük, hogy ne érezzék nyomásnak a hazai közönség buzdítását, inkább vigye őket ez előre. A csapat nagy része jól élt a nézők szurkolásával, de nyilván vannak olyan birkózóink is, akiknek még dolgozni kell ezen" - fogalmazott a szakmai igazgató.

Bácsi Péter a kötöttfogásúakról elmondta, "magasra tették a mércét", természetes, hogy ezentúl "mindenki ugyanilyen szereplést vár majd tőlük", ugyanakkor az őszi világbajnokságig még rengeteg idő van, a fő cél pedig változatlanul az, hogy minél több magyar birkózó legyen ott a párizsi olimpián.

"Fritsch Róbertet például még soha nem láttam ilyen jól birkózni, céltudatos, higgadt és elszánt volt, világklasszis teljesítményt nyújtott" - mondta Bácsi. A szabadfogásban aranyérmes Muszukajev Iszmailról szólva úgy vélte, hogy a 65 kilogrammosok között aranyérmes birkózó kétséget nem hagyott senkiben azzal kapcsolatban, hogy győzni fog. A női indulók szereplését értékelve a szakmai igazgató elmondta, egy érem megszerzése volt az elvárás, de ennél többet sikerült teljesíteniük a két bronzzal, ami szintén kiváló eredmény.

A budapesti birkózó Európa-bajnokságon kötöttfogásban Fritsch (72 kg) aranyérme mellett Váncza István (67 kg) és Vitek Dáriusz (130 kg) ezüst-, Lévai Tamás (82 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev diadalán kívül Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) ezüst-, míg Ligeti Dániel (125 kg) bronzérmes lett, a nőknél pedig Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) egyformán bronzérmet szerzett.

A budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit, valamint az őket felkészítő és támogató szakembereket köszöntötte kedden délelőtt a Magyar Birkózók Szövetség (MBSZ). A versenyzők összesen közel 30 millió forint jutalmat vehettek át.