A magyar jégkorong-válogatott pénteken 9:40-kor kezdte el az edzését a bolzanói arénában. A legfontosabb hír, hogy Don MacAdam szövetségi kapitány is jelen volt, korcsolyát húzott, hokiütővel a kezében szokás szerint a játékosok között korizott. Ezzel a jelenlétével is cáfolta, amit az MJSZ csütörtök este megerősített: továbbra is ő vezeti a magyar válogatottat, nem került Kiss Dávid kezébe az irányítás, számol be a Metropol helyszínen tartózkodó munkatársa.
Botrány után béke
Mint emlékezetes a Romániától drámai körülmények között elszenvedett 2-1-es vereséget követően a mieink csatára, Galló Vilmos élő adásban nevezte bohócnak a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Don MacAdamet. A felek azóta tisztázták a történteket, MacAdam és Galló is ott volt a jégen, utóbbi, akinek legfőbb baja az volt, hogy kikerült az emberelőnyös játékból, most a második emberelőnyös sorban kapott helyet a gyakorláson.
A magyar játékosok egy mozgalma edzéssel, pörgős iramban készültek a vereség miatt még az eddigieknél is fontosabbá váló péntek esti meccsre. Ezúttal a szokásosnál kevesebb volt a viccelődés, nagyobb a koncentráció, mindkét kapust, Bálizs Bencét és Horváth Dominiket alaposan megdolgoztatták a támadók.
Sofron: Mindent megteszünk a sikerért
A pénteki edzés után kizárólag Sofron István, a csapat talán legrutinosabb játékosa nyilatkozott a játékosok, közül. A Ripost kérdésére, miszerint nyugalom van-e a csapatnál a történtek után hosszasan kivárt a válasszal...
Igen, mondhatjuk azt, hogy most már nyugalom van. Próbáljuk magunk mögött hagyni az elmúlt két napot, és a péntek esti mérkőzésre koncentrálni. Életünk egyik legfontosabb mérkőzése a mai. Nem volt egyszerű nap...
Sofron azt is elárulta, mit jelent neki, hogy a családja itt van vele a vb-n, mire mehetünk Olaszország ellen, mekkora esély van ellenük, és arról is beszélt, hogy tartott-e öltözői beszédet a szerdai balhés események óta.
A magyar válogatott pénteken 19:30-kor a házigazda Olaszország ellen folytatja a vb-n.
Az állás 3 forduló után:
1. Magyarország és Szlovénia 6-6 pont (10-5), 3. Olaszország 5, 4. Japán 4, 5. Koreai Köztársaság 3 (9-12), 6. Románia 3 (4-13)
A mieink a szombati záró napon a szlovén válogatottal találkoznak. Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
Kapcsolódó cikkek: