Óriási siker: megvan az olimpiai selejtező, a nyolc között a férfi kézilabda-csapat a vébén!

Göteborg, 2023. január 22. A svéd Eric Johansson (j) és a portugál Andre Gomes a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Svédország - Portugália mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Svédország 32-30-ra legyőzte Portugáliát a férfi kézilabda-vb középdöntőjének utolsó fordulójában, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott csoport  másodikként továbbjutott, és ott lesz a negyeddöntőben.

A svédek kapitánya, Glenn Solberg az Izland elleni győzelemmel biztossá tett csoportgyőzelem és negyeddöntőbe jutás ismeretében már pénteken este jelezte, hogy a csapat legfontosabb játékosai közül többen is pihenőt kapnak majd a portugálok ellen.

Végül az izlandiak ellen eksztázisban védő és időnként földöntúli bravúrokat bemutató Andreas Palicka kapus nem került be a meccskeretbe, viszont helyet kapott benne a csapat valamennyi göteborgi születésű tagja.

Kapufákka, védésekkel és kimaradt helyzetekkel indult a meccs, és egészen az ötödik percig kellett várni, hogy Johansson révén a svédek megszerezzék az első gólt. Felváltva estek a gólok, de a portugálok átvették a vezetést, és Rui Silva, valamint Itturiza góljaival többször is vezettek két góllal (5-7). A svédek 9-8-nál visszavették a vezetést, de nem tudtak ellépni, sőt Areia hetesével a portugálok mehettek előnnyel a szünetre (13-14).

A portugál Francisco Costa (j), valamint a svéd Fredric Pettersson (b) és Felix Claar (k) a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Svédország - Portugália mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában Forrás: MTI/Kovács Tamás

Fordulás után a svédek a 38. percben vették vissza a vezetést a beálló Bergendahl góljaival, de a meccsen addig hibátlanul lövő (6/6) Antonio Areia tartotta a lépést, és valahogy minden svéd gólra jött egy portugál válasz. A 42. percben aztán Bergendahl megindulása után először vezettek két góllal a svédek (20-18), sőt Thulin védése és Johansson hatodik gólja, majd Pellas könnyű ziccere után két percen belül négy gólosra hízott a svéd előny.

A Scandinavium tízezer svéd szurkolójánál jobban talán csak mi magyarok örültünk a svéd feltámadásnak.

Portugál időkérés után a jól ismert hét a hat elleni játékkal próbálkoztak André Gomesék, de csak tovább nőtt az előnyt. A 45. perc után Gottfridsson jelezte a kispadnak, hogy lehet cserélni, a portugálok pedig rákapcsoltak, és a 49. perc végére visszakapaszkodtak 25-22-re. Pellas hetese így egyszerre két ország drukkereit nyugtatta meg valamelyest.

A svéd Eric Johansson (j) és a portugál Andre Gomes a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Svédország - Portugália mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

A mérkőzés IHF-delegátusa ebben az időszakban azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy sárga lapos figyelmeztetéseket osztasson ki a francia játékvezetőkkel.

A 52. percben Pellas kihagyott hetese után Rui Silva lőtte meg az ötödik gólját, amivel kettőre olvadt a svédek előnye. A portugálok tovább folytatták a hét a hat elleni játékot, tömték labdákkal a beálló Itturizát, aki mindent belőtt ekkor, és már 7 gólnál járt. Daniel Petterson góljával lett 28-26, majd Thulin védett egyet Itturizának, egy labdaszerzés után pedig üres kapus gólt lőttek a svédek. Az 56. perc végén Thulin kapta le Itturiza ejtését, majd Petterson lőtt még egyet, amivel három perccel a vége előtt 30-26 lett. Az utolsó két perc Johansson góljairól szólt, az utolsó találatot pedig hiába lőtték a portugálok.

A svédek 32-30-ra nyertek, ami azt jelenti, hogy a magya válogatott csoportmásodikként bejutott a legjobb nyolc közé! Miután a franciák is ott lesznek a nyolcban ez azt is jelenti, hogy a magyar csapat jövő tavasszal részt vehet az olimpiai kvalifikációs tornák egyiként.

A magyar csapat legközelebb szerdán lép pályára immár Stockholmban, ahol a negyeddöntőben Dánia vagy Egyiptom lesz az ellenfele.

Eredmény, középdöntő, 5. forduló:
Svédország - Portugália 32-30 (13-14)