Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém 36-24-re győzött a MOL-Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I csütörtöki rangadóján. A Veszprém 1981 óta csak egyszer tudott ennél nagyobb különbséggel nyerni Szegeden: 2011. május 8-án 20-33 lett a végeredmény.

A hazaiak közül Stefan Sigurmannsson, Luka Stepancic és Dmitrij Zsitnyikov, a vendégek keretéből pedig Dejan Manaszkov, Omar Jahja, Székely Márton, Ligetvári Patrik, Rasmus Lauge Schmidt és Vuko Borozan hiányzott koronavírusos megbetegedés, illetve sérülés miatt.

A 12. percben alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között, ekkor a Szeged vezetett 6-4-re a szlovén Borut Mackovsek vezérletével, aki a hat találatból ötöt szerzett. David Davis veszprémi vezetőedző időkéréssel, kapuscserével és védekezésváltással reagált együttese rossz sorozatára. Mivel csapata - Petar Nenadic irányításával - 10-9-nél visszavette a vezetést, Juan Carlos Pastor is időt kért.

A házigazdák a hajrában másfél percig kettős emberelőnyben játszhattak, ennek ellenére kétgólos hátrányban voltak a szünetben (14-16).

A Vladimir Cupara védéseire alapozva lendületesebben, pontosabban kézilabdázó Veszprém 9-3-as sorozattal kezdte a második félidőt, és 15-21-es állásnál a szegediek ismét időt kértek. Több volt a jó egyéni teljesítmény a dunántúliaknál - leginkább Nenadic és Cupara remekelt -, így a vártnál sokkal hamarabb eldőlt a rangadó a vendégek javára.

Az 51. percben már tíz gól volt a különbség, és mivel a hazaiak védekezése a hajrában sem vált hatékonnyá, nem tudták elkerülni a súlyos vereséget.

A mezőny legeredményesebb játékosa Petar Nenadic volt nyolc góllal, csapattársa, Andreas Nilsson hétszer talált be. A kapusok közül a veszprémi Vladimir Cupara 12, Rodrigo Corrales három góllal járult hozzá a sikerhez, a szegedi Mikler Roland hat, Mirko Alilovic pedig három lövést hárított.

A két csapat hatvanadik alkalommal találkozott egymással Szegeden, 33 hazai siker és hat döntetlen mellett ez volt a 21. veszprémi győzelem.

Eredmény:
MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém 24-36 (14-16)