Macron az atomfegyverekről beszélt, itt az újabb őrült terv

Emmanuel Macron elnök Franciaország
Vágólapra másolva!
Franciaország kész megnyitni a vitát a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelmi politikáról - mondta Emmanuel Macron francia elnök az Ebra cégcsoport kelet-franciaországi regionális lapjainak adott, szombaton megjelent interjúban.
Vágólapra másolva!

"Szeretném elindítani ezt a vitát a rakétaelhárító védelemről, a nagy hatótávolságú képességekről és a nukleáris fegyverekről azoknak az államoknak az esetében, amelyek rendelkeznek ilyenekkel, vagy amelyeknek a területére telepítettek amerikai atomfegyvereket. Tegyünk ki mindent az asztalra, és nézzük meg, mi nyújt számunka valódi védelmet, hiteles módon" - fejtette ki a francia államfő az interjúban, amelyet pénteken rögzítettek strasbourgi látogatásán.

Franciaország meg fogja őrizni sajátosságát, de készen áll arra is, hogy jobban hozzájáruljon Európa védelméhez

- mondta Macron, aki szerint beszélni kell egy európai rakétapajzs lehetőségéről is, de biztosítani kell azt, hogy az minden típusú rakéta elhárítására alkalmas, és elrettent az atomfegyverek bevetésétől.

A hitelességhez szükség van nagy hatótávolságú rakétákra, amelyek elrettentik az oroszokat. A nukleáris fegyverekkel kapcsolatban pedig Franciaországnak az a doktrínája, hogy akkor lehet azokat bevetni, ha létfontosságú érdekeinket fenyegetik

- tette hozzá.

A Brexit óta Franciaország az egyetlen atomhatalom az Európai Unióban. Emmanuel Macron csütörtökön a párizsi Sorbonne egyetemen tartott beszédében olyan "erős Európa" mellett érvelt, amely "tiszteletet parancsol", "szavatolja a biztonságát", és visszaszerzi "stratégiai autonómiáját".