Machetével verekedett egy férfi London egy forgalmas utcájában – videó

Vágólapra másolva!
London egyik forgalmas utcáján egy férfi indulatosan követett egy fehér autót, majd a sofőr megpróbálta elütni. Ezek után a férfi rátámadt az autóra, mire a sofőr kiszállt, a csomagtartóból elővett egy machetét és azzal kezdte el verni a férfit.
Vágólapra másolva!

Rengeteg gyalogos kezdte el videózni, ahogy egy férfi követ egy fehér autót Londonban. Az autó sofőrje ekkor megállt, majd megpróbálta elütni a férfit, mire ő odament a kocsihoz és ütni kezdte. Közben egy másik gyalogos próbálja nyugtatni őket, de sikertelenül. 

A sofőr kiszállt a kocsiból, kinyitotta a csomagtartót, ahonnan kivett egy machetét, amivel ütni kezdte a férfit. 

A videó több közösségi oldalra is felkerült, a kommentelők között többen is úgy reagáltak, hogy az eset jól mutatja, az utcák nem biztonságosak - írja a Daily Mail

Az Origo megírta, hogy korábban egy buszon szúrtak nyakon egy lányt Londonban, egy koncerten pedig tömegverekedés történt. 2021 júliusában halálra késeltek egy tinédzsert.