Kiszállt a repülőgép pilótája a fülkéből, és levezetett egy szülést az utastérben

Vágólapra másolva!
Jakarin Sararnrakskul 18 éve pilóta, egy gyerek édesapja. Egy VietJet járatot vezetett a tajvani Tajpejből a thaiföldi Bangkokba, amikor vészhelyzet alakult ki a fedélzeten: az egyik utasnál megindult a szülés.
Vágólapra másolva!

Miután az egyik légiutas-kísérő értesítette a helyzetről, a pilóta kiszállt a fülkéből, a másodpilótanőre hagyva a gépet.

Sararnrakskul azonnal a vajúdó nőhöz sietett, és sikeresen levezette a szülést.

Amikor a gép földet ért Bangkokban, a mentők már várták az újdonsült édesanyát és a kisbabát. Mindketten jól vannak és egészségesek – írja a New York Post.

A pilóta azt mondta, 18 éves pályafutása során még sosem történt vele ilyen, de büszke arra hogy segíthetett.

A kisfiú élete hátralévő részében mindenkinek elmondhatja majd, hogy a levegőben született. Annyira büszke vagyok, hogy én segíthettem világra

– mondta Sararnrakskul az újszülöttről.

A kisfiú nevét nem hozták nyilvánosságra, de a legénység a Sky, azaz az Ég becenevet adta neki.