Megszűnik a járvány miatt bevezetett határellenőrzés Németországban

koronavírus, németország
Berlin, 2020. június 9. Esküvőszervezők tüntetnek a koronavírus-járvány miatt a szektort érintő szigorítások feloldásáért a berlini Brandenburgi kapu előtt 2020. június 9-én. MTI/EPA/Filip Singer
Vágólapra másolva!
Visszavonják Németországban a koronavírus-járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben. Az osztrák külügyminiszter közlése szerint pedig Ausztria határai június 16-tól 31 ország irányába nyílnak meg.
Vágólapra másolva!

Június 15-től megszüntetik a határátkelők forgalmának járványügyi okokkal indokolt állandó ellenőrzését az Ausztriával, Svájccal, Franciaországgal és Dániával közös szakaszokon, illetve nem ellenőrzik az Olaszországból légi úton érkezőket, június 21-től pedig a Spanyolországból érkező repülőgépek utasainak ellenőrzését is beszüntetik.

A partnerországokkal egyeztetett döntésekkel Németország hozzájárul a belső határok szabad átjárhatóságának helyreállításához az Európai Unióban - emelte ki a miniszter. Rámutatott, hogy

sikerült megfékezni a koronavírus-járványt, és ebben a márciusban bevezetett állandó határellenőrzésnek és a beutazási korlátozásoknak is fontos szerepük volt.

Hozzátette, hogy ezek az intézkedések mind igen hatásosak voltak, azonban a veszély nem szűnt meg, és akár fel is erősödhet, ebben az esetben pedig ismét szigorításokat vezethetnek be.

Esküvőszervezők tüntetnek a koronavírus-járvány miatt a szektort érintő szigorítások feloldásáért a berlini Brandenburgi kapu előtt 2020. június 9-én. Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

A miniszter aláhúzta, hogy a balkáni migrációs útvonalon mutatkozó illegális migrációs potenciál miatt

az Ausztriával közös határszakaszon nem szűnik meg a migrációs, illetve biztonságpolitikai okokból folytatott ellenőrzés.

Ezen a szakaszon egyelőre november 12-ig tartják fenn a 2015-ben ideiglenesen visszaállított állandó ellenőrzést.

Ausztria június 16-tól 31 ország irányába nyitja meg határait

Alexander Schallenberg arról számolt be, hogy csaknem minden európai uniós államba szabadon lehet közlekedni jövő keddtől, így az olaszországi, a horvátországi, illetve a görögországi nyaralás is lehetővé válik az osztrákok számára. Hozzátette, bár Olaszország és Dánia irányába is megnyílnak a határok, utazási figyelmeztetést adnak ki az olasz Lombardia tartományra és a Dániához tartozó Feröer-szigetekre.

A korlátozások eltörlése egyben azt jelenti, hogy nincs kéthetes karanténkötelezettség, és nincs szükség negatív koronavírustesztre sem.

Érvényben maradnak ugyanakkor a korlátozások Svédország, Spanyolország, Portugália, valamint az EU-ból kilépett Nagy-Britannia felé. Azoknak, akik Svédországba szeretnének eljutni, majd onnan visszatérni, továbbra is rendelkezniük kell negatív Covid-19-teszttel. Spanyolország felé pedig a tervek szerint július 1-től nyitják meg a határokat, abban az esetben, ha stabilak maradnak a koronavírussal összefüggő számok.

A bécsi kormány továbbra is azt kéri a lakosságtól, hogy lehetőség szerint Ausztriában töltsék a szabadságukat.

Schallenberg hangsúlyozta, hogy idén nyáron az utazások során a "józan ész" jelenti a legnagyobb védelmet.

Az Albertina Modern múzeum főbejárata Bécsben 2020. május 27-én. Ezen a napon nyílt meg újra a múzeum az osztrák fővárosban. Forrás: MTI/EPA/Florian Wieser

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy felelősségteljesen töltsék a vakációjukat az emberek. Az óvintézkedések közül a fizikai távolságtartásra, valamint a higiéniára vonatkozó szabályok megtartását emelte ki,

ezekkel ugyanis csökkenthető a fertőzés kockázata.

Ausztria-szerte az elmúlt 24 órában 28 új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Ausztriában eddig összesen 17 005 ember koronavírustesztje lett pozitív, közülük 15 910-en meggyógyultak, és 673-an haltak bele a betegségbe. Az aktív betegek száma 422, közülük 80-an szorulnak kórházi kezelésre, 17-en vannak az intenzív osztályon.