Pornósztár és asztronauta az EP-jelöltek között

Vágólapra másolva!
Több EU-tagországban, elsősorban az újonnan csatlakozóknál, megfigyelhető, hogy az EP-választás iránti csekély lelkesedést egy-egy szokatlan foglalkozású jelölt kampányával igyekeznek feldobni. A politikán kívül híressé vált jelöltek között van pornósztár, modell, valóságshow-szereplő, egykori asztronauta, sportoló és Nobel-díjas író is. A nemzetközi sajtóban a legnagyobb visszhangja az észt szupermodell, Carmen Kass kampányának van.
Vágólapra másolva!

Több tagországban az induló pártok teljesen levették a politikát az EP-kampány napirendjéről és hírességekkel, érdekes foglalkozású emberekkel próbálják feldobni a kampányt. A hírességek közül kétségkívül Carmen Kass, a 25 éves észt szupermodell kapta eddig a legtöbb figyelmet. Kass a konzervatív Res Publica párt képviseletében indul a választáson.

A cseheknél sem akárkit indítottak a politikusok, szakemberek mellett: a Független Kezdeményezés elnevezésű párt listavezetője Dolly Buster egykori pornósztár, igaz, szinte semmi esélye a bejutásra.

A szlovákok a híres hokicsillagot, Peter Starstnyt szerepeltetik a listán, míg a lengyelek az olimpiai ezüstérmes Marian Woronint.

A sportolók mellett az asztronauták is keresettek az idei EP-választáson: a cseheknél Vladimir Remek, a lengyeleknél Miroslaw Hermaszewski próbál szerencsét.

Fotó: MTI
Dolly Buster

A furcsa figurák tekintetében kétségkívül Lengyelország viszi a prímet. A volt űrhajós és az olimpikon mellett indul még a választáson két valóságshow-szereplő is, Sebastian Florek és Klaudiusz Sevkovic, akik a lengyel Big Brother-ben szerepeltek. Ráadásul ők egymás ellen kampányolnak, ugyanabban a választókerületben. Florek korábban már nyert helyi választáson, míg Sevkovicnak ez az első poltikai szereplése.

Portugáliában a Nobel-díjas író, Jose Saramago erősíti a kommunistákat, de amúgy nem szándékozik Brüsszelbe utazni, nincs is esélye a bekerülésre.

Fotó: MTI
Carmenn Kass

Az igazi pán-európai szellemet tükrözi, hogy néhány híresség nem a saját hazájában jelöltette magát. A franciáknál egy finn raliversenyző próbál szerencsét: Ari Vatanen állandó lakhelyén, Lyonban indult. Daniel Cohn-Bendit, aki eddig francia EP-képviselő volt, a mostani választáson Németországban indult. Az ír Declan Kennedy szintén Németországban indult, a függetlenek listáját vezeti, bár a közvélemény-kutatások szerint neki sincs sok esélye arra, hogy a jövőben Brüsszelben dolgozhasson.

A magyarok a hírességek felvonultatása tekintetében visszafogottak. Egyedül a Fidesz használja ki a volt olimpiai bajnok, Schmitt Pál népszerűségét, Schmitt azonban már korábban is próbált politikai pályára lépni, kétszer is indult a főpolgármesteri posztért. A Fidesz listájának 19., utolsó helyén szerepel még Jankovics Marcell rajzfilmrendező. A Munkáspárt pedig egy kickboxvilágbajnokot indít Bödő Csilla személyében, de a 6. helyről neki sincs semmi esélye.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!