Első alkalommal tartják meg a Kárpát-medencei Zeneipari Találkozót

Hajógyár, sajtótájékoztató, A38, koncert, zene, zeneipar
Demeter Szilárd
Vágólapra másolva!
A külhoni magyarlakta térségekben és a Magyarországon dolgozó zeneipari szereplőket köti össze az 1. Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó, melyet szerdán és csütörtökön tartanak meg az A38 Hajó fedélzetén, a Hajógyár szervezésében.
Vágólapra másolva!

hangsúlyozta a konferenciát megnyitó Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Kultúráért Alapítvány (MKA) kuratóriumi elnöke.

Elmondása szerint a könnyűzenei stratégia forrásigényét a kormány az MKA-n keresztül biztosítja. Nem mindegy azonban, az alapítvány hogyan költi el ezt a pénzt: szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy a művészeknek alanyi jogon jár az állami támogatás - mutatott rá.

Demeter Szilárd Fotó: Csudai Sándor - Origo

Demeter Szilárd szerint mindehhez be kell azonosítani azokat az érzékeny területeket, ahová feltétlenül kell segítség; ilyen például a rendezvénytechnikai szcéna.

Mint hozzátette, a versenytorzító támogatáspolitika helyett a piac egészének segítése, valamint a társadalmiasítás a cél.

Ennek érdekében elkezdtek építeni egy "széles piramist", melynek az alapját az Öröm a Zene tehetséggondozó központok képezik Kárpát-medenceszerte, közepe a kőbányai zeneiskola, csúcsa pedig egy tervezett könnyűzenei felsőoktatási intézmény lesz - közölte.

Demeter Szilárd kiemelte:

a magyar kultúra nem ismer határokat,

a magyarul beszélők ugyanazokat a kulturális kódokat élik meg Pozsonytól Székelyföldig, ami versenyelőnyt jelent a magyar zeneipar számára.

Ráadásul a tágabb közép-európai térségben is hasonló a kulturális háttér, az MKA egyik célja ezért a magyar popkultúra regionális piacának visszaépítése - mondta el.

Dénes Adél, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) könnyűzenei igazgatója hangsúlyozta, a Magyar Könnyűzenei Stratégia fontos vonása, hogy az egész Kárpát-medencében gondolkodik.

A PKÜ feladata a határon túli zenekarok magyarországi, illetve a magyarországi zenekarok határon túli érvényesülésének segítése, valamint az egyes zeneipari szektorok magyarországi és határon túli szereplőinek összekötése. Ennek érdekében a jövőben is rendszeresen megrendezik a Kárpát-medencei Zeneipari Találkozót - jegyezte meg.

Dénes Adél emlékeztetett arra, hogy

a kormányzat a 2021 és 2025 közötti időszakban 23,6 milliárd forintot fordít a Magyar Könnyűzenei Stratégia megvalósítására.

Ennek főbb pillérei a társadalmiasítás (új produkciók támogatása, koncerthelyszínek, próbatermek fejlesztése), a tehetségkutatás, a zenész életpályamodell, új kommunikációs felületek létrehozása, valamint a könnyűzenei export támogatása.

Fülöp Krisztián, a Petőfi Kulturális Ügynökség projektkoordinátora, a Kárpát-medencei Zeneipari Találkozó főszervezője közölte, a résztvevők sokéves zeneipari tapasztalattal és komoly szakmai hálózattal rendelkező szakemberek előadásait hallgathatják meg, a szakmai programok után pedig feltörekvő, illetve már befutott külhoni zenekarok koncertjei szerepelnek a programban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!