Kiderült, milyen időre számíthatunk a hétvégén

Eső, időjárás
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Csütörtök
Egyre vastagabb fátyolfelhőzet zavarja a napsütést; majd késő délutántól még erősebben növekszik a felhőzet, és estétől kisebb eső, zápor is kialakul. Gyenge marad a légmozgás. Délutánra 15 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Péntek
Délelőtt borongós időre számíthatunk, délután már csökken a felhőzet. Szórványosan alakulnak ki záporok. A DK-i szél időnként megélénkül. 12-17 fok valószínű.

Szombat
Inkább csak fátyolfelhők szűrik a márciusi napsütést. Estig nem lesz csapadék. A déli szél többfelé megerősödik. 14 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap
Erősen felhős, néhol borult lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős. 10-15 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfő
A hajnali esők után csökken a felhőzet, egyre több napsütésre van kilátás felhőátvonuásokkal. A nap első felében még viharos lehet a szél. 11-12 fok körül valószínű a maximum.