Deutsch Tamás: A dollárbaloldal képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak

Szólásszabadság, konferencia, Várkert, Bazár, 2024.02.20.,  Deutsch, Tamás,
Deutsch Tamás
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Vágólapra másolva!
A dollárbaloldal európai parlamenti (EP-) képviselői már büszkélkednek is azzal, hogy hazájuk ellen áskálódnak; azon dolgoznak ugyanis, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a jog szerint neki járó uniós forrásokhoz - közölte a Fidesz EP-frakcióvezetője szerdán.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is megszólalt abban a DK-s és momentumos politikusokból álló "dollárbaloldali kórusban", amely a saját hazája elleni áskálódásokkal büszkélkedik.

Elmondta, eddig is tudták és tapasztalták is, valamennyi dollárbaloldali európai parlamenti képviselő minden energiájával azon dolgozik, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá a jog szerint nekik járó európai uniós fejlesztési pénzekhez. 

Csak az a változás - folytatta - , hogy most már büszkén kérkednek a hazájuk elleni áskálódással. 

A kormánypárti politikus szerint "az pedig végképp hab a tortán, hogy az a Cseh Katalin beszél a korrupcióellenes küzdelem fontosságáról, aki milliárdos korrupciógyanús ügyben érintett. Hiszen az derült ki, hogy a Cseh Katalin vezette családi cég milliárdos korrupciógyanús ügyben érintett a hazai és európai uniós fejlesztési pénzek szabálytalan, csalárd felhasználása kapcsán" - fogalmazott.

Szólásszabadság, konferencia, Várkert, Bazár, 2024.02.20.,  Deutsch, Tamás,
Deutsch Tamás  / Ladóczki Balázs - Origo 

Deutsch Tamás elképesztőnek nevezte, hogy a dollárbaloldal politikusai folyamatosan a közvetlen brüsszeli források fontosságát "mantrázzák".

A Fidesz EP-frakcióvezetője azt mondta, ha a Magyarországnak járó európai uniós fejlesztési pénzek közvetlen brüsszeli forrásokká válnának, akkor a magyarok a nekik járó európai uniós pénzek 98 százalékát elvesztenék. 

Az EP-képviselő magyarázatként elmondta, a közvetlen forrásokra valamennyi tagállamból lehet pályázni, és az egyes országok a népességarányuk, a lakosságarányuk, illetve a GDP-jük arányában részesülnek a pénzekből. Magyarország lélekszáma, a magyar GDP teljesítménye körülbelül két százalékot képvisel - tette hozzá. 

A dollárbaloldal javaslata - akár hozzá nem értésből, akár tudatos, rossz szándékból fakad - nem kevesebbet jelent, mintsem, hogy minden magyar embert megfosztanának az országnak jogosan járó uniós fejlesztési források 98 százalékától - összegzett.

El a kezekkel Magyarországtól! El a kezekkel a magyar emberektől! El a kezekkel a magyar európai uniós fejlesztési pénzektől! - szólított fel a politikus.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!