Bayer Zsolt a saját feleségét és barátait lehallgató Magyar Péterről

Vágólapra másolva!
Olyat én még nem láttam, hogy valaki felveszi a feleségével és a (volt) legjobb barátjával folytatott beszélgetéseit.
Vágólapra másolva!

A világirodalom és természetesen a magyar irodalom is tele van ilyesféle nyomorultakkal, árulókkal, ócska, jellemtelen emberekkel, szörnyetegekkel, a bűnben hatalmasokkal és a bűnben is pitiánerekkel. Ott van nekünk III. Richárdtól Macbethen át Jágóig és Hegedűs hadnagytól Örkény őrnagyáig mindenki - írta Bayer Zsolt.

De olyat én még nem láttam, hogy valaki felveszi a feleségével és a (volt) legjobb barátjával folytatott beszélgetéseit, azután azokkal haknizik, ezekkel a felvételekkel zsarol, fenyegetőzik és próbál valami új karriert felépíteni.

 

Ilyet még Shakespeare sem tudott volna írni, vagy ha mégis, kinevetik és nem hiszik el neki.


– hangsúlyozta. Hozzátette: pedig van ilyen. És persze nekünk jutott. És akkor most mindenki hunyja le a szemét, és képzelje el, hogy az ő barátjáról, házastársáról, akármelyik családtagjáról derülne ki, hogy ezt tette.

Vajon mit gondolnátok az ilyen emberről, őszintén? És mit gondoltok őróla? 


- tette fel a kérdést Bayer Zsolt. 

 

Origo avatar
Szerző:Origo
Szerző:Origo