Kubatov Gábor: Soros György egy üzletember, számára a befolyásszerzés a legfontosabb

Nemzeti, Színház, Fradi, FTC, sajtóesemény, 2023.07.06., Groupama, Aréna, Kubatov, Gábor, Vidnyánszky, Attila, Bodrogi, Gyula,
Vágólapra másolva!
Brüsszel mögött egy nagyon komoly Soros-hálózat van, a fizetési listájukon 226 uniós képviselő van, ami szinte hihetetlen és ugyanakkor ijesztő is - mondta Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke kifejtette azt látjuk, hogy az eddigi erőfeszítéseiket kevésnek tartják, és még többet akarnak költeni azért, hogy befolyásolják az európai politikát.
Vágólapra másolva!

- többek között erről beszélt Kubatov Gábor a Pesti Srácoknak. A Fidesz alelnöke feltette a kérdést, milyen médiaegyensúly az ilyen? Folyamatosan fújják a betanult szövegeiket, és egy idő után ezt el is hiszik az emberek, mert nem hallanak mást. De érdemes megnézni, hogy amikor elkészül egy olyan interjú, mint amit Tucker Carlson készített Orbán Viktorral, akkor mi történik. A megtekintések száma már elérte a 127 milliót néhány nap alatt, szóval érdekli az embereket, mert nem a szokásos balliberális bullshitet hallják. Kétségtelenül ez így egy nehezített pálya - tette hozzá.

Kubatov Gábor Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Kubatov szerint amíg a nyugat-európai jobboldal nem tudja határozottan elküldeni az üzeneteit, amíg nem használja készség szinten a közösségi- és hagyományos médiát, ameddig a nyugat-európai jobboldali gazdasági emberek nem hajlandók a politika mögé állni és kimondani, hogy a konzervatív értékekre és annak média megjelenítésére igenis szükség van, addig csak véletlenszerűen és foltszerűen lehetnek politikai győzelmek.

A Fidesz alelnöke beszélt arról is, hogy minden egy eredőre vezethető vissza, hiszen nagyon komoly Soros-hálózat van mögöttük, akik megpróbálják közben Brüsszelt is befolyásolni.

Úgy tartja a mondás, hogy aki rendeli a nótát, az fizeti a zenészt. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy nem a magyarok érdekeit védik. Soros György egy üzletember, számára a befolyásszerzés és a pénz a legfontosabb cél - mondta Kubatov Gábor.

Ez az, amiről a magyar jobboldalnak beszélnie kell, az emberek tudomására kell hozni az igazságot, hogy milyen elképesztő mennyiségű pénzt költenek el és azt mire fordítják. Persze, az sem elhanyagolható kérdés, hogy a kampányfinanszírozási tevékenységük nem minősül-e törvénytelennek? - tette fel a kérdést.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.