Tizenegy ételmérgezett gyerek van még kórházban

Vágólapra másolva!
Tizenegy gyerek van még kórházban ételmérgezés tüneteivel azok közül, akik pénteken betegedtek meg egy seregélyesi erdei iskolában. Lázuk már nincs, infúziót kapnak. 
Vágólapra másolva!

A megbetegedett gyerekeket a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban ápolják, egyiküknek sincs már láza, infúziót kapnak.

Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos az MTI érdeklődésére elmondta: szombat délelőttig tizennégy gyerek volt kórházban, közülük hármat már hazaengedtek. Közölte, hogy a megbetegedés hányással járt, mindössze egy gyereknek volt láza.

Jelezte azt is, hogy az általuk megvizsgált négy mintából sem adenovírust, sem rotavírust nem mutattak ki. Hozzátette, hogy a calicivírus, illetve a bakteriális fertőzések kimutatása több napot vesz igénybe.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénteken közölte, hogy tizennyolc ötödikes diák betegedett meg a seregélyesi táborban "élelmiszer eredetű megbetegedés" tüneteivel. A gyerekek kedd óta voltak az iskolában.

Az M1 információi szerint fertőtlenítik az iskolát, két hétig nem fogadnak vendégeket.