Indulnak az MBH Bank digitális kioszkjai

MBH Bank, digitális kioszk
Az MBH Bank digitális kioszkja, ahol emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük államigazgatási, postai, banki, közüzemi, vagy más ügyeinket
Vágólapra másolva!
Az MBH Bank ügyfelei találkozhatnak először azokkal a hazai fejlesztésű, univerzális ügyfélkiszolgáló pontokkal, amelyekben személyes emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen lehet ügyet intézni. A magyar FaceKom által fejlesztett, első körben 10 darab digitális banki kioszkot magyarországi egyetemeken telepítik. Miskolcon debütált az első ilyen MBH Digitális Zóna, ahol a gyors ügyfélazonosítási folyamatot követően, videós távsegítséggel számlát nyithatunk. A tervek szerint a későbbiekben további banki szolgáltatásokkal bővül a digitális kioszkok kínálata. Az év végéig további egyetemi helyszíneken is elérhetővé válik a bank digitális kioszkja.
Vágólapra másolva!

Az MBH Bank megbízásából készültek el az első olyan,

a magyar FaceKom által fejlesztett ügyfélkiszolgálási pontok, amelyekben helyi ügyintéző személyes közreműködése nélkül, kényelmesen lehet ügyet intézni.

A nagyvállalati távoli ügyfélazonosítási megoldások területén piacvezető FaceKom koncepciója és fejlesztése alapján készült okos kapszula olyan professzionális, a biztonságos online ügyfélazonosításhoz szükséges eszközökkel, megvilágítással felszerelt mobilszoba, amelyben lehetőség van a teljesen privát és kényelmes távoli ügyintézésre.

A kapszula és a kezelőfelület akadálymentes elérhetőséget is biztosít, így például kerekesszékkel közlekedő ügyfelek is használhatják a szolgáltatást. Az MBH Bank miskolci digitális kioszkjában induláskor videós távsegítséggel számlát nyithatunk, de a tervek szerint a későbbiekben további banki szolgáltatásokkal bővül majd a digitális kioszkok kínálata - írja közleményében az MBH Bank.

Az MBH Bank digitális kioszkja, ahol emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük államigazgatási, postai, banki, közüzemi, vagy más ügyeinket Forrás: MBH Bank

Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta:

Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a fiatalabb korosztálynak más igényei, bankolási szokásai vannak, kevésbé a személyes jelenlétet, mint inkább a digitális ügyintézési lehetőségeket keresik. Ezért folyamatosan kutatjuk a bankolás jövőjét, és nyitottak vagyunk az olyan innovációk irányában is, amelyek az ő elvárásaiknak is megfelelnek. Az egyetemi digitális banki kioszk vonzó, biztonságos környezetet nyújt a számlanyitáshoz, emellett az asszisztált ügyintézési folyamat hozzájárul pénzügyi tudatosságuk erősítéshez is. Célunk, hogy a jövőben további szolgáltatásokkal és termékekkel bővítsük az egyetemi digitális kioszkok funkcionalitását."

A magyar FaceKom által fejlesztett ügyfélkiszolgálási pont Forrás: MBH Bank

Bodnár Zsigmond, a magyar tulajdonú FaceKom ügyvezetője kiemelte: „Az MBH Bank a világon elsőként használja majd az egyedülálló, a helyi és távoli ügyintézési lehetőséget hibrid formában ötvöző megoldásunkat, melyet a jövőben a nemzetközi piacokon is be kívánunk vezetni. A vállalat legújabb fejlesztése nemcsak bankfiókok alternatívája lehet, hanem más szolgáltatók fiókjait is kiválthatja, vagy kiegészítheti. A FaceKom olyan professzionális, a biztonságos online ügyfélazonosításhoz szükséges eszközökkel, megvilágítással felszerelt univerzális mobilszobákat is fejleszt (FaceKom Pont), amelyekben lehetőség van a teljesen privát és kényelmes távoli ügyintézésre.

A saját eszközzel végzett (mobiltelefonos vagy számítógépes) digitális ügyintézéshez képest az MBH Bank digitális kioszkjainak előnye, hogy ezeket a tereket a távoli ügyfélazonosításhoz szükséges optimális világítással, elrendezéssel és eszközparkkal látják el. Ezek a digitális eszközökkel kevésbé ellátott, vagy ilyen kompetenciákkal kevésbé rendelkező felhasználók számára is segítséget jelentenek, hiszen számukra is elérhetővé teszik a digitalizáció előnyeit egy biztonságos, komfortos, jól felszerelt és felhasználóbarát környezetben.