Meghalt a Hét mesterlövész egyike

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 15 éves kora óta játszó Buchholzot Németországban a pályafutása kezdetén sorra ráosztott lázadó ifjúi szerepeknek hála afféle hazai James Deanként tartották számon. Jellegzetes recsegő hangjára a német filmrajongók bizonyára még sokáig emlékezni fognak, pályafutása során több mint ezer filmet szinkronizált.

A világhírnévre azonban Amerikába költözéséig kellett várnia; 1960-ban Steve McQueen és James Coburn mellett szerepet kapott a Hét mesterlövész-ben, mint a nagy csapathoz utolsóként csatlakozó ifjú mexikói fenegyerek, Chico. Rá egy évre már Billy Wilder rendezésében James Cagneyvel forgatja Molnár Ferenc Egy, kettő, három című komédiáját. "Elmondhatjuk, Buchholz volt az első német színész, akit a második világháború utáni világ elfogadott és szeretett" - írja a Die Welt. Buchholz ennek megfelelően igazi nemzetközi színész volt, játszott spanyol, olasz és francia filmekben csakúgy, mint angol és amerikai színpadokon.

Az elmúlt években két jelentősebb filmben láthattuk. Így Wim Wenders Távol és mégis közel-jében ő alakíthatta a maffiózó Tony Bakert, aki szárnyai alá veszi és társául fogadja film központi alakját, Cassielt, Benigni Oscar-díjas Az élet szép-jében pedig a náci orvos dr. Lessing szerepét osztotta rá.

Horst Buchholz német-amerikai színész hétfőn este 69 éves korában egy csípőtörés utáni műtét következményeként fellépő tüdőgyulladásban halt meg.