Értékesítői tréningek: rövid távon érezhető hatások

Vágólapra másolva!
A hazai piacon a legtöbb tréningcég repertoárjában találhatunk olyan képzéseket, amelyek kifejezetten üzletkötőknek szólnak. Általában 2-3 napig tartanak, az eredményt pedig sokszor néhány hét után üzleti számokban is mérni lehet. A gyakorlatorientált foglalkozások több százezer forintba kerülnek, amit a megbízó cég fizet. Vannak azonban munkáltatók, amelyek maguk képzik sales-eiket.
Vágólapra másolva!

Az értékesítők hatékonyságának növelésére az egyik legtöbbször alkalmazott módszere a tréning. A technikák fejlesztésével ugyanis rövid idő alatt látványos eredményt lehet elérni, ráadásul a képzésben részt vevő munkatársak motiváltabbakká, lelkesebbé válnak - állítják a szakértők.

"Az értékesítési tréning hatásai már rövid távon érezhetőek. A kollégák magabiztosabbak, motiváltabbak, új technikákat alkalmaznak, illetve ösztönös technikáikat tudatosabban használják. Előfordult, hogy a fejlődés egy hónap után üzleti számokban is kifejezhető volt", mondja Kőnig Róbert, a Pannon mobilszolgáltató vezérigazgató-helyettese. Kőnig Róbert hozzáteszi, a tréningek kiválasztásánál minden esetben fontos a tréner személye, nem a tréningcégekre koncentrálnak, hanem arra a tanácsadóra, aki személyesen tartja a képzést.

Üzleti gondolkodás ügyfélszolgálatosoknál

"A leginkább észrevehető változások az ügyfélszolgálati területen dolgozó kollegák értékesítői átképzésében érzékelhetőek. Teljesítményük szinte már a tréninget követő napokban megugrik. A tréningnek köszönhetően az ügyfelek tájékoztatása mellett megjelenik bennük egy proaktív, az értékesítést szem előtt tartó attitűd, az ügyfelek igényeihez igazított ajánlás és érveléstechnika, a magasabb szintű monotónia, és stressztűrésnek köszönhető professzionálisabb ügyfélkiszolgálás", jegyzi meg Tóth Réka, a Mistral Tréning Kft. ügyfélkapcsolati managere.

Általában 2-3 napos foglalkozások

Az értékesítőknek szóló képzések kínálata hazánkban rendkívül széles. Többségük két-három napos. Ezek a tréningek lehetnek alapképzések - amelyeken az értékesítői szakma alapjaiba nyernek betekintést a résztvevők - illetve olyanok, amelyek egyetlen témakörre fókuszálnak. Például a tárgyalási- a kérdezési, a meggyőzési technikákra, vagy a panasz-, az ügyfél- és a kifogáskezelésre, az ügyfélkezelésre, az ügyféltípusokra, de tökéletesíthető a termékbevezetés támogatása is.
A két-három naposak mellett vannak többlépcsős, egymásra épülő képzések is. Ezek segítségével a vállalatok az alapoktól kezdve képezhetik munkatársaikat akár a professzionális szintig.

Szituációs gyakorlatokkal edzenek

"Az oktatás gyakorlati jellegű: különböző szituációs gyakorlatok segítségével életre hívunk egy helyzetet, például egy tárgyalást. Majd interaktív módon közösen próbálunk megoldást találni a problémákra. A gyakorlatok értelmezése ugyanakkor nem marad meg az egyéni tapasztalatok szintjén, különböző műhelymunkák keretében közösen dolgozzuk fel a szervezeti szintre vonatkozó következtetéseket" - mondja Tóth Réka.