A Bajnokok Ligája-mérkőzések elleni támadással sokkolja a szurkolókat az Iszlám Állam

Vágólapra másolva!
Veszélyben a labdarúgó Bajnokok Ligája. A ma kezdődőn negyeddöntők első mérkőzésének otthont adó négy stadion ellen merényletet tervez az Iszlám Állam, így alighanem eddig példátlan biztonsági intézkedéseket vezetnek be.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam (angol rövidítéssel: ISIS) plakáttal is megerősítette félelmetes szándékát. Megosztottak egy képet, amely a mérkőzéseknek otthont adó Parc des Princes, a Santiago Bernabeu, a Metropolitan és az Emirates stadion megtámadásával fenyegetőzött, és a következő üzenetet tartalmazta: "Öld meg őket, mind!”.

Fotó: Marca

Az ISIS-hez köthető sajtóorgánum, a Sarh al-Khilafah azzal fenyegetőzött, hogy a március végén az Allianz Arénában játszott Bayern München-Dortmund mérkőzésen is támadást hajt végre.

A spanyol AS című napilap értesülései szerint a spanyol kormány a héten aktiválta biztonsági előírásait a Bajnokok Ligájával kapcsolatban. Állítólag több mint három ezer biztonsági embert állítanak szolgálatba a Real Madrid-Manchester City és az Atletico Madrid–Borussia Dortmund meccsen. Az illetékesek szerint nincs ok a pánikra, megtesznek minden szükséges intézkedést a drukkerek biztonsága érdekében. Bár az Iszlám Állam által közzétett plakát aligha növeli a biztonságérzetet.

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy több mint nyolcezer manchesteri és dortmundi szurkoló utazik a spanyol fővárosba a mai és a holnapi találkozókra.

Az Iszlám Állam legutóbbi támadása március 22-én történt a Oroszországban, egy Moszkva melletti koncertteremben, amely majd’ 144 halálos áldozatot követelt.